Holiday III - First days

 

Repülőutunk tehát csodás volt, leszállást követően Bori ment is Debrecenbe, én meg Újpalotára. Egy nap pihi volt, kutyasétáltatáson kívül ki sem mozdultam otthonról, mert jött az első hét programja: Ákos legénybúcsúja, majd az esküvő.

Menetrendszerint Ákos megérkezett, mentünk a Wichmann-ba, aztán pedig az Amigóba, elbúcsúztatni legény életét pesti haverokkal. Jelentem, jól sikerült, ettünk - ittunk - jól éreztük magunkat. Ez keddi napon volt, szerdán már mentünk le Debrecenbe, hogy ott is tartsunk egy legénybúcsút, biztos ami biztos alapon!

Ákos, Peti, Én. Fel a vonatra, 2 és fél óra alatt már ott is voltunk. Peti és én, Borinál szálltunk meg, ahol már javában ment a szervezés, ugyanis aznap volt Dorka lánybúcsúja is, amit Bori intézett. Ennek jegyében mi el is aludtunk Petivel, Bori meg megcsinált mindent, amit kellett. Arra ébredtünk, hogy már jön az első vendég a lánybúcsúra, majd a második, majd kezdtek jönni tömegével.

Itt még azért ittunk velük egy - két pálinkát, de a nagy sikongatások, női örülés és gyermekneveléses, pletykás történeteknél észbe kaptunk. Petyámmal a helyünk a lenti lakásban van Ákosnál, ahol szabadon tudtunk pukizni, és röhögni minden hülyeségen. Úgy döntöttünk, debreceni legénybúcsú keretén belül városmegismerős kocsmaturnét szervezünk!

Ákosnak össze is állt a menet, több remek műintézményt sikerült bemutatnia nekünk úgy, hogy közben a Nagyerdőtől eljutottunk a Nagytemplomig! De részegedni nem sikerült, a másnap így hatott ránk. Aztán éjfél körül az "Arizónában" csak megindult valami, de ekkor már ott tartottunk, hogy tudjuk hol a lánybúcsú, így becsatlakozunk. A lányok nem bánták, már ott is többen távozóban voltak.

Közben még sikerült megfigyelnünk egy olyan ... izé ... hazai pukkant diszkó izé ... helyet. Közönséget tekintve maradjunk annyiban, hogy nagy volt a kontraszt London után ... Kiszolgálás tekintetében pedig mit is írhatnék ...

"- Szia. Tudom, hogy gin tonicot kértél, ez az is, csak belelment egy kis kóla azért ilyen sötét. De azért idd meg nyugodtan ha kell, jó?"

A lánybúcsú hangulata szuper volt, a csajok olyan igazi tűzről pattant menecskék, megismertük tehát  Bori-Dorka ismerőseinek javát. Peti csak annyit mondott: "... ennyi tanárnő között ilyen jól még nem éreztem magam." :)

Másnapot már régi motorosként nyomtuk, és indultunk vonattal Mátészalkára, hogy onnan majd menjünk tovább Tivadarra, ahol egy aranyos kis pofás nyaraló van a Tisza mellett.

Irány Horány - ahogy debreceni-mátészalkai ismerőseimtől tanultam -, és ki az állomásra. Victoria Station, Liverpool Station, London Bridge Station-os vonat állomásokhoz szokott szemünknek igen furcsa volt az indulási - érkezési tájékoztatás, de hát jóleső érzés volt újra magyarmódit felvenni.

Liviről pedig eddig nem szóltunk, pedig a további eseményeket figyelembe véve ő válik majd a nap nagy hősévé! Ezen a napon Livi reggel 5:30-kor indult el Veszprémből!, hogy Debrecenben csatlakozzon hozzánk kis túránkon.

Szóval 5:30-tól utazik, majd 11:00-kor találkoztunk Debrecenben, hogy felszálljunk a 11:10-es vonatra. Csatlakozás sikerült, minden rendben, vonatra felszálltunk. (voltak közben olyan történetek is, hogy Debrecenben egy villamos van, de az nagyon következetesen minden második percben bemondja, hogy "Egyes villamos. A Nagyállomásig közlekedik", illetve hogy a vonatállomáson odamentem a kallerhez, hogy lehet-e dohányozni itt, és ő nagyon bután nézett rám...)

Vonatunk kis csapatunkkal elindult, majd apafai megállóban megállt. Mármint hogy stabilan állt meg, úgy, hogy kósza rezgés se utalt arra, hogy még menne tovább is. Ültünk a vonaton, kezdtünk izzadni, de még jókedélyű csapatunk nem sejtette, mi vár ránk! Olyan negyed óra várakozás után kicsit kezdtünk feszengeni, már csak mert hallottuk a szófoszlányokat a vagonban utazó társaságunktól:

" ... már megint ...", "... nem hiszem el, hogy mé' ke' ezt mindíg csinálni...","... nem baj fiam, tudod, hogy mindíg ez van...","... betöröm az arcukat már, ezeknek a ..."

Leszálltunk a vonatról, már csak azért is, mert napon 40 fokos hőség kezdett ezen érték fölé emelkedni a vagonban, illetve azért is, hogy kalauzt találjunk, aki elmondja, mi van. A hír meg is érkezett hozzánk is, a mozdony lerobbant, és most várunk. Hogy mire, arról sok és többnyire ellentmondó hír született, egy tünt biztosnak, mozdonyt cserélnek, mert beszart.

Büszkén jelentem, hogy a Máv-nak picit több mint másfél órájába telt az, hogy mozdonyt cseréljen Apafán, ami 8! kilométerre volt Debrecentől ...

Kis csapatunk itt már nyúzottnak tünt, egyedül Livi mosolygott. Mentünk tovább, haladtunk a forró naptól átmelegedett síneken, majd egyszercsak megint megálltunk ... Itt már rutinosan azonnal kalauzt kerestünk, "ellen vonatot várunk" mondattal intézett el minket. A valóságban ez pedig 25 perc várakozást jelentett, ismét nem az árnyékban. Na itt már Livi sem mosolyogott olyan őszintén ...

Feladtuk, illetve Laci bá, Bori faterja felajánlotta, hogy Nyírbátorba elénk jön, csak addig érjünk el a vonattal. Itt már egy másfél órával túl voltunk a vonat menetidején, és még az út felét ha épp elhagytuk, így ez a verzió mindenkinek jó volt.

Nyírbátorba eljutottunk fél négy körül, Laci bá várt ránk, de én azért még kikértem a panaszkönyvet az állomáson, egy másik sráccal egyetemben.

4 körül meg is érkeztünk Mátészalkára, ettünk - ittunk, majd kocsival mentünk Tivadarra. Na most jött az a rész, amiért megérte szenvedni egész nap, és Livi majdnem 12 órás utazása! Hüvös, gyönyörű, és végletekig tiszta Tisza, csobbanás, árral sodortatás, ésatöbbi.

 

Két napot töltöttünk ott, majd mentünk vissza Debrecenbe hiszen szombaton jött a nagy nap, az eskövű!

 

Folyt.köv