2008. augusztus 31., vasárnap

The Wembley job


Tegnap eljött az a nap is LondOn-ban, mikor a Wembley-be vettem reggel az irányt munkába menet. Már egész héten lehetet látni tv-ben a reklámokat, hogy szombaton a Wembley-ben lesz a Rugby Kupa döntő, már előre sejtettem, hogy teltházas Wembley-t fogok látni :D

A Metropolitan Line-l mentem oda, a Wembley és a közvetlen elött lévő megálló között majdnem 8 perc telik el amíg megy a metró. 8 perces szakasz.

A stadiont úgy építették meg, hogy amikor kilépsz a metrókijáróból rögtön elédtárul az egész épület. Gyönyörű.

Találkozó 10.15-kor a B2-s kapunál. Ahogy mentem a stadion felé összesen 8 fajta szurkolói mezt számoltam össze embereken, szóval nem értettem. :) Egy lengyel sráccal nagynehezen megtaláltuk a nekünk kellő kaput, ahol irgalmatlan mennyiségű legalább 150-200 agencys várt a beregelős sorban. Kinnt volt vagy 15 agency, és mindenki megkereste a sajátját, hogy bejelentkezzen.

Ezkövetően átkellett állni egy másik sorba, ahol a Security Check történt meg, útlevéllel karszallagok felrakásával. Vártunk még, majd elindultunk befele a szentély belsejébe.

Belépéskor ismét útlevél, és táska ellenőrzés, majd bent is voltunk. Mint minden stadionban a körfolyosóra jutottunk, ahol jobbra balra a kajás, piás kioskok. Megint sorban állás, ahol átvettünk az öltöző kulcsokat, majd öltöző. Kinyitva a kis szekrényt be volt készítve a egyenbruha poló, meg sapka.

KÉP


Készen álltam a munkára, ám mindenekelött muszáj volt belógnom a stadionba is. Gyönyörű.

KÉP


Aztán ment egy nagyobb tömeg agencys körbe a stadionon, és vezetőnk minden kioskban megkérdezte, kell-e még oda ember. Ha igen, kiválasztott valakiket a tömegből és beküldte oda. Így jutottam én is egy kisebb ilyen árusító helyre, egy nagyon rendes aranyos kormos főnök alá.

Össze kellett számolnom, hogy miből mennyi van a raktáron, majd készítettem elő a hotdogokat. 

Főnök jön, mondja jönnek a vendégek álljak a pultba. Életemben elöszőr goldoztam MICRO-val, illetve nem igen volt elmagyarázva az sem, hogy milyen árunk van, csak próbáltam kiokoskodni. Az egyik vendéggel megbeszéltük, hogy milyen menünk van hot dog-ból, aztán egy óra után már minden mintha évek óta ott dolgoznék. 

Fél 3-kor kezdődött a meccs, fél 1-től volt beengedés, 2 óra pörgést követően csillapodott a pult forgalma is. Aztán megint volt egy nagyobb pörgés a szünetben, majd miután bemondták hangos bemondóba, hogy negyed óra múlva a második félidő kezdetétől nem lehet többet sört vásárolni szintén ellepték az akkor már kiordított hangú részeg angolok a pultot. De mindegyik nagyon jó kedélyű volt, és akadt szép számmal a tipikus angol futball hulligánból is jó pár. 

Gyerekek, jó csajok, idősek, fiatalok, semmi agresszió, jó kedv, és sőr hot-doggal.

Második félidőtől nagyjából már zártunk is, 1300 fontot pörgött az én kasszám. Aztán a főnök elkezdte számolni a zárást, Ezt kb. 3-tól amíg el nem jöttünk fél 7-ig tette, szegényen látszott hogy nem nagy ismerőse a matematika. Miután rendbe raktuk a helyet már csak arra vártunk, hogy végezzen, de sehogy sem akart sikerülni ez neki. 

Aztán kiderült, hogy 100 font minusz van. Vagy plussz. Egyszer ez jött ki, egyszer az. Nem értettem, csak várni kellett. Aztán jött biztonsági, átkutatott mindenkit - még cipőt is le kellett venni - aztán mehettünk haza. 

Nagyon jó volt a Wembley, csak ez a vége rontotta el a hangulatomat. Na de Október végén, NFL mérkőzés, jön öcsi, Mex, meg még sokan! Atom zsír lesz! SAINTS!

Ja és aki kiváncsi az ACDC új albumjának nyitó számára az keresse fel az oldalt: www.acdc.com

Notice:

Bal oldalra kiraktam Halma (középiskolai osztálytárs) blogját, szintén LondON-ban van, szintén érdekes a storyja, érdemes olvasgatni.

- A NET KAPCSOLAT, VAGY A SZERVER PROBLÉMA MIATT NEM TUDOK FELTÖLTENI TÖBB KÉPET, DE AMI KÉSIK NEM MÚLIK!

2008. augusztus 29., péntek

Notthing Hill Carneval, Net, Nyarsalas

Chapter 1. - Karneval

Szombaton lenyomtam egy 12 pm. - 1 am. -s muszakot abban a magán klubban ahol már dolgoztam egyszer. 

Esküvo volt, 160 fos, angol. Jó nagy darab malac angol mennyasszonnyal, meg kalapos öreglányokkal :) Jó volt, Mandu-val megint ott találkoztam. Megörültünk egymásnak meséltük ki merre hogyan volt az elmúlt hetekben. Olasz supervisor lévén, olasz állandó személyzet dolgozik ott, így megint csiszoltam egy picit nem létezo olasz nyelvtudásomat.

Vasárnap felkelve a terv a Notthing Hill Carneval megtekintése volt, megvártam még Benedeket aztán irány Central Line-nal Európa legnagyobb utcai fesztiválja. A metróról leszállva, rögtön 8 rendőr, és vagy 10 metrós személyzet fogadta az utazókat, rögtön tereltek mindekit a jó irányba, még félre sem lehetett lépni, mert rögtön hangosbemondók szóltak merre, hogyan menjünk, meg hogy minnél gyorsabban. A metróból kifele még kétszer ennyi rendőr, és személyzet, majd a felszínre érve hatalmas tömeg, és rengeteg rendőr. Benedek megkérdezi az egyiket, hogy merre van a karnevál, az mondja, hogy az első balra. Megyünk, sarok jön, mondom Benedeknek, hogy menjünk tovább még egyenesen, hiszen a tömeg is arra megy. Aztán arra nem sok minden volt, így egy utcán bekanyarodtunk balra. Aztán mentünk-mentünk, és kilyukadtunk ugyanott ahol bementünk. Egy U alakú utca volt. Aztán nagy nehezen csak elvergődtük magunkat már a karneválosabb részre.

Mintha mondjuk Pesten Erzsébet város le lenne zárva és minden utca tömve, sarkokon alkalmi 
zenepultokból szól a regi, a jamaicai életérzés, mindenki pozitív, kisebb árusoknál sülnek a kaják, és néhány utcán mozgó kamionokon is megy a buli. Nagyon jó volt a hangulat, a Budapest Parádé, és a Sziget is elbujhat. Ennek a fő oka az emberekben keresendő. Más a mentalitás. Nem utolsó sorban meg a reggae adta szabadság hangulat.

Valamit inni is kellene - mondom Benedeknek, amikor meglátunk egy ház elött a tégla kerítésre kirakott whiskeys üvegeket. Két kormos árulta, a házban laktak, és kertből árultak :) 

- Van sörötök?
- Van tesó, spéci. - és lépked, mozog tovább a reggae ütmére.
- Mi az?
- Kóstold meg! 

És már hozza is. Megnézem, kiderül, hogy Jamaicai sör. Na ezt akkor tényleg megkóstolom. Finom volt, markáns íze van. Mászkálunk tovább, itt ott hallgatjuk a zenét. Lassan el is jött a pisi ideje. Alkalomhoz illő hely nem nagyon volt sehol, amíg megnem látok egy papírt egy háznál, hogy Toilett 1 font. És sor a házból kifele az utcára. Itt is kormosok a saját budijukból csináltak nyílvános wc-t. Állok a sorban, elöttem sok csaj, amikor az egyik kormos odajön.

- Hé haver, ezeknek még mindegyiknek 5 perc legalább, mit szólnál a kerthez?
- Kertbe? Ok.

És még két másik sorban álló sárccal bementünk a kertjükbe és ott könnyítettünk magunkat. Múvelet közben felnézek a házra, ahonnan egy egyész kormos család néz minket... :)

Befejezve, megyek vissza, de még felkiáltok a családnak

- Ne aggódjatok, szép lesz a virág! 

Ők is röhögtek :D

Egy szó mint száz, a Notting Hill Karnevál nagyon jó dolog!

Hazafele még beugrottunk Tamáshoz aki a szülinapját tartotta, előző nap átugrott Franciaországba, így francia vörös bort ittunk, apróra kockázott francia sajt kíséreetében.

Chapter 2. - Bori megjott

Hétfőn megérkezett Bori is egy hónapos otthoni nyaralásából, így ismét lakótársam lett. Mivel, amikor ő elment, szép rendet hagyott nekem, így én is nekiálltam takarítani. Hypo szag megint beülte magát a szobába egy két órára.
Aztán tegnap megjött a kért duplaágy, így tegnap átrendeztük a szobát is. Most jelen pillanatban már egész szoba hangulata van!

Chapter 3. - Bori gépe

Miután megjött, rá egy nappal rögtön egy laptop vásárlással kezdtünk. Rutinosan már, trükkösen. Ha találunk egy jó laptopot ő megörül neki én húzom a számat, hogy ez nem jó, meg az nem jó, bele bele kérdezve a részetekbe. Ez eddig is bevált, és most is. 400 fontért volt kiírva a laptop, belekezdtünk a trükkbe, aminek az lett a vége, hogy 400 font maradt az ára, de az eladó rakott bele még egy giga ramot, és adott hozzá egy nagyon fasza laptop táskát. Jó kis gép.

Chapter 4. - National Test

Szerdán megint mentem a tanfolyamra. Leültem, jön az oktatóm, hogy akkor most előkészítő feladatokat oldjak meg, mert ma megírom a Nemzeti Tesztet angol nyelvtanból. Na ezen ledöbbentem, aztán a gyakorló feladatok kitöltése közben már újra magabiztos lettem. Megy ez :D

Egy órám volt a nemzeti teszt 40 kérdésének megválaszolására. Keményebb volt mint a gyakorló feladat sor, az egy óra alatt töbszőr elbizonytalanodtam, hogy ez bizony nem sikerül. Aztán jött az eredménnyek az oktatóm, 67 százaléktól van elfogadva, nekem meg 70 százalék. Sikerült! :D Olyan mintha leérettségiztem volna, jön majd róla az oklevél is :D Az angol tudásom úgy áll, hogy egy ilyen tesztet megírtam sikeresre, de amikor az oktatóm a kőangol angoljával beszélt hozzám, annak néha talán csak a felét értettem. (nagy nagy különbség van amerikai-és angol angol között!)

Chapter 5. - Nyársalás

Szerdán rendeztünk egy kis nyársalást, az otthonról hozott szalonámból. A szomszédból Tamás, Pisti, innen meg Bori, Benedek, Anita. Délután 5-kor úgy álltunk a nyársaláshoz, hogy se nyárs, se fa. Nyársat jó magyarhoz méltóan szereztünk játszótéren nyújtózkodó fá növekvőfélben lévő ágaiból, fa anyagnak meg rég nem használt ágyat, gyújtósnak pedig rég nem használt reluxát szereztünk. Hogy a parazsat is tartsa valami a szemközti szomszéd házba mentünk át, ahol voltak rönkök tárolva. Onnan kicipekedés közben láttam meg a falra felszerelt routert. (ez a pillanat még a későbbiekben fontos szerepet fog játszani). Tűzet jól megraktuk, a tégla kerítés mellé, aminek a következménye az lett, hogy a kátrány kezdett kiolvadni :D

Szalonna isteni volt, hangulat jó. Rég szalonáztam már.

Chapter 6. - Biciklis kormos

Újabb momentumára lettem figyelmes a környék bűnézésének. A biciklis kormosok eddig sem voltak tiszták számomra. Múltkor az ablakból sikerült megfigyelnem, amint sötétedést követően egy autóban ami az utcán parkolt két srác ült. Egyszercsak az egyik int, amivel jelezte hogy "gyere". Másik irányból feltünt egy kormos biciklin, lassan közelítve az autóhoz, majd megkerülve azt, megállt a vezető mellett. Ablak le, kormos benyúlt, valamit ad, valamit kap, majd biciklire pattan újra, és el is tünt a sötét utcában. Autó motor beindítja, majd feltűnés mentesen elgurult a másik irányba. A csere megtörtént ...

Chapter 7. - Internet

Amikor a szemközti magyar házban voltam, és megláttam a routert bevillant az ötlet. Mintha úgy emlékeztem volna, hogy mindíg is látta a lapitopim a 7\a jelét. Így bizonyosságot szerezvén erről felhívtam az irodát, megmondtam neki, hogy amíg nem oldódik meg a házban a net kérdése, addig én használnám a 7\a netét. Mondták persze, szóval robogtam is át hozzájuk, hogy elkérjem a jelszót, merthát az iroda mondta :) Szóval most van net, bár olyan amilyen, azért vagyok vagy 20-25 méterre a routertől, falak és miegymás akadályozva a jel továbbítódását. Szakadozik, gyenge a jel, de használható!

Képek hamarosan. Gege milyen volt a nyaralás?

2008. augusztus 20., szerda

This is LondON

Nem volt idom netezobe menni, de azert irtam a posztokat. Az elmult ket nap, és a mai:


18/08/08

Reggel felkeltem pénztárcámat kiürítettem hogy legyen hely a sok fém pénznek amit borravalónak kapok a mai napra, és beérve a Mariottba átváltottam Okos Luggage Porterre.
Az elso másfél óra agygyilkos másfél óra volt ...


Borzalmasan éreztem magam, semmi dolgom, unalmas volt. (Közben azért elgondolkodtam azon, hogy múltkor már a reggeliztetésnél is hasonló gondokkal küzködtem, egyszeruen lehet hogy az elmúlt majdnem egy év éjszakai munka kör után lehet hogy szimplán arról van szó, hogy nehezen mennek a reggeli órák... ) Utánna viszont bepörgött a hotel, jöttek a beköltözok, mentek a kiköltözok. És elkezdtem OLP lenni.


A beköltöztetésben van a nagy Tips! Azokra kell vadászni, a helyzetem nem volt kicsit sem megkönnyítve. A két másik kollega (egy india, és egy szerb),- aki a hotel alkalmazásában van ott - rutinból tudják már, hol van a jó borravaló, így meg kellett ütköznöm velük többször is, ebbol adódóan nem alakult ki jó kollegális viszony közöttünk (az olyan melót, amivel nem járt borravalóval az elején mindíg rám akarták sózni, hogy ok vigyék a borravalós vendégeket. Aztán ezt ki kellett küszöbölnöm).


Szóval pörögtem a beköltözokkel,- amennyire lehetett - és elindult a Tips is. A nap végére meg is lett az eredménye, gyakorlatilag megdupláztam a tegnapi borravalót ami annyit jelent, hogy összeszedtem a heti bérletre valót egy nap alatt.


Délután az ebéd után cigizek, amikor jön ki a Consierge is, hogy várnak a BackOffice-ban. Na mondom itten gáz van, biztos szólt a két kis tapsi hapsi, hogy távolítsanak el :)


De nem! Kiderült, hogy az egyik benti csajnak szülinapja van, és megkértek hogy ugorjak ki boltba, vegyek szülinapi tortát. Aszondja a kis ázsiai csaj, hogy menjek az "emenesz"-be. Közel van a "mekdonaldiz"-hoz. Hát mondom jó van, én megyek, aztán majd meglátom ezt az mnsz-t.

Mászkálok meki megvan, MNSZ felirat egy bolton sincs. Meg úgy a környéken egyébként is csak egy olyan bolt van, ahol esetleg lehet szülinapi tortát venni, az pedig a Marks & Spencer Food. itt ugyanis a Marks & Spencer-nek nem csak ruha üzlete van, hanem élelmiszer áruház láncolat is egyben. Ekkor be is villan, hogy a kis ázsia "emenesz"-e, az otthon tanult angollal "em end esz". Az az Mark and Spencer.

Túl vagyok tehát a nyelvi problémán, bennt viszont sehol nem találok szülinapi tortát. Nincs más hátra mint elore neki egy eladónak hogy van-e egyáltalán ilyen nekik. Készségesen rögtön mondja a kis paki, hogy persze és mutatja is. (ha valaki azt mondja, hogy megmutatja az rendszerint azt szokta jelenti, hogy nem tud annyira angolul, hogy elmagyarázza hol is van). Végülis kijukadtunk a pénztár melletti polc sorhoz, ahol tényleg sorakoztak a müanyag dobozban készen kapható szülinapi torták. Hutés nélkül ... Gondolom milyen lehet a szülinapi torta, hogy ha hutést sem igényel ...


Feladat teljesítve, délután még volt a hotelben egy konkrétan orült ember. A viselkedése, a mozgása. Ekte orült ember. Kétszer kellett szolnom a biztonságinak, hogy ott annál az embernél valami nem stimmel, kétszer rá is nézett (egyszer egy eldugott folyosón a falat nézte mereven az orült ...) és nagy nehezen harmadikra döntött úgy hogy megszólítja, és egyben ki is kiséri a hotelból.


Délután folyamán meg jött egy másik boztonsági or is. Baromi nagydarabb kormos, zord külso. Látszatra ...


Amikor megszólalt akkor pedig egy ritka magas hangot képzelj el, sok sok affektálással ...
Akkor lett biztos, hogy buzi, amikor jöttem el a hotelból és meglátott átöltözve. "Nahát ... húúú ... úgy nézel ki mint egy ... egy olyan amerikai baseball-s ... juj de jó a ruhád ... " Na több sem kellett távolról nyomtam egy bye-bye-t.


Hazaérve KnightLand Road-ra, megmelegítettem a szombaton készített csirkés tésztámat, a konyhában Benedek Anita, majd lejött Tomi is az új lakó. Sierra Leonei az apukája, anyukája magyar, így mesélt pár afrikai kaját. Ma pedig párolt rizset csinált, hozzá a csirke combot simán olajon kisütötte ropogósra, és ezt megforgatta a hagymás, mogyorókrémes, paradicsomos szószban. Megkóstoltam, isteni! Fogok csinálni én is ilyet. Receptet majd leírom pontosan :)
Fozés közben dumálgattunk, leginkább Irakról mesélt. Dúrva dolgok, egyszer majd párat leírok.

Holnap is megyek a Mariottba, szerdán tanfolyam, csütörtökön wine waiter leszek egy másik hotelben, szombaton pedig úgy néz ki a Tottenham futball csapat stadionjában dolgozom.
This is LondON


---------------------------------------------

19/08/08

Ma is Mariott hotel es Luggage Porterkedes. A melo elso masfel - ket oraja ma is borzalmas volt, de aztan ismet beporgott. Olyanyira, hogy borravalo rekorddal zartam a napot, osszessegeben harom nap alatt gyakorlatilag ossze is jott a heti lakber.


Ezenkivul, ma jol osszevesztem egy taxissal. Vagyis inkabb o velem :)

Kinnt allt egy csalad taxit is kertek. Taxi ott allt, de nem szaltak be, mert a fater kereste a fiat. Kozben jott egy masik csalad az is kert taxit. A hotel elott nem allt tobb, így kimentem az utcara leinteni egyet. Megjott, beszalltak, elmentek. A hotel elott allo taxis meg ram dudal, es lehuzza az ablakot.

"

- Mi a faszt csinálsz, mi a baj a taximmal?

Nem ertettem, hogy most ez hogy jon ide.

- Mi a faszért mesz el leinteni taxit amikor itt allok elotted. Mi bajod van?

- Neked itt vannak az utasaid, te levagy foglalva, vagy nem? Itt allnak, mindjart beszallnal

- Nezd mar meg a lampamat? Vilagit? Vilagit hát! ...


Karomkodasok, en is visszaordibalok neki gyakorolva az angol karomkodasokat, aztan ott hagytam a francba. A baj az volt, hogy ugye nem lett tartva az erkezesi sorrend. En ugy gondoltam, hogy az elso taxit mar lefoglaltak,- ami igy is volt - de az elso taxi soforje nem igy gondolta. Tanultam belole :D


Közben megjött a fater aki megtalálta a fiát. A fiának vérzik az orra, a faternak leöntve a pólója. Kiabálnak, vitatkoznak, de a srác nem nagyon mer azért szólni. Mi - a két porter és egy biztonsági - megrökönyödve állunk a történtek elött. A srácot bekísérjük a mosdóba, az apa meg bemegy inget cserélni.


Indulni akartak, a srác elkóvájgott, az apa kereste, megtalálta és valamin annyira felidegesítette magát, hogy vita közben behúzott a fiának. Amerikai család a srác olyan 17 éves lehetett, tipikus idióta kinézettel, apa meg olyan nagydarab. Hirtelen elgondoltam, hogy ezek hazamennek, és a srác eloveszi a lefurészelt csövut, és másnap olvashatjuk a hírekben ...


Három negyed egykor odaszólnak nekem, hogy menjek kajálni, mert egykor jön egy nagyobb csoport. Mondom inkább utánna, mert én nem eszek gyorsan. De menjek menjek. Mentem, de már el is gondoltam magamban, hogy azért kiveszek én majd egy félórás szünetet akkor késobb.
Kantinban nincs hús. Kérdezem, nincs hús. Így hát jó nagy adag rizibizi, tojássaláta, krumpli. Akkora adag, hogy megbánták, hogy nem adtak húst.


Egykor meg is jött a csoport, két turistabusznyi cseh, ugyanis holnap (azaz ma) lesz az Angol - Cseh válogatott meccs a Wembley-be.


Szép pörgos nap volt, Luggage Porternek jó lenni, leszámítva amikor nem.


Olimpiáról, Londonról:


Az angolok most teljesen oda és vissza vannak, száz éve nem nyertek annyi aranyérmet mint most. És micsoda sportokban: vitorlázás, gyors kerékpár, és sajnos nem bírtam már tovább nézni, így nem tudom hogy mi lett a tollaslabda csapatukkal. Azért úszásban is szerzett még egy aranyat az a nagyon csúnya angol lány.


Meg pezsegnek azért is, mert ugye a 2012-s olimpia itt lesz. Várják már a lángot, meg lesz majd nagy ünneplés is. Tegnap az újságban olvastam, hogy a Pekingi olimpia záró ünnepségén Beckem fog érkezni (vagy vezetni) egy tipikus kétemeletes piros buszt, majd kiszáll és a világ minden tájáról érkezett kölyökkel fog rugosni egy picit.Na meg Blair is megszólalt, hogy mindent megfog tenni o is, hogy még jobb legyen az olimpia Londonban, mint Kínában. Meg úgy nagyjából mindenki nyilatkozik hasonlóakat.

Közben szerdára be volt harangozva 3 napos metró sztrájk, amit kedd délután lefújtak mert meg tudtak egyezni. De már mindenki arról beszél, hogy ez politikai kérdésé kezd vállni, nem is annyira már a metrósok érdekében próbálnak sztrájkolni. De biztos ami biztos szeptember harmadikától is be van jelentve egy.


Agency:


Tegnap hívott a harmadik agencym, hogy megyek szombaton a Tottenham-be, de nem lenne inkább kedvem abba a magánklubba mennem ahol már voltam, mert lenne ott egy 14 órás muszak. Mondtam legyen.


20\08\08


Ma tanfolyam, tetszik nagyon, lehet is tanulni. Szerzodést a Novotelnek feladtam, közben délután hívott a második agencym, hogy jövohét szombatra van melójuk az Arsenal-ban, vagy a Wemblyben. Mondtam persze, kérdezték melyikbe. Hát akkor már a Wembleyt választottam :P
Elkezdodött a Premier League, kezdenek pörögni a stadionok.


Knightland Road-n meg továbbra sincs inernet. Köszönöm iroda!

2008. augusztus 17., vasárnap

Without ACCA DACCA

Nem, sajnos nem találtam meg az ACDC-t. Amire gondoltam (az Oxford Street-re) ott tényleg vízvezeték csere volt. Aztán még megnéztem pár szóbajöheto helyet, így a Trafalgar Square-n el is idoztem az óriás kivetíon közvetített Olimpia elött. Ha meg már így alakult, Camden-t is megnéztem, hátha a kedvenc kocsmámban találom meg oket, de nem nem voltak ott sem, pedig vártam rájuk egy korsó Cider-nyi idot.

Tegnap visszaért Benedek Úr, sima repüloútja volt hozott ki magával 12 darab könyvet "- Most mi van? Szeretek olvasni.", két üveg Jager-t. Miközben pakolja ki a dolgokat, egyszercsak káromkodik egy nagyot "Bassza meg, úgy látszik a gríz csomagolása nem bírta". :D Aztán kiporszívózta a boröndbol.

Ha meg már hazaért, akkor jött a gondolat "- Benedek nézzünk már be a Unicornba". Hívtuk még Anitát, és már úton is voltunk. Metál banda volt, nem sokáig bírták, pedig tele volt akcióval az este ott. Ingyen kóstoló pintet adtak a Bullmers nevu Ciderbol, meg kaptunk hozzá további vásárláshoz kedvezményt biztosító ticketeket is, meg adtak kóstoló felest egy új piából a Moscow Mult-ból.

Metál az metál, így mennünk kellett onnan, Benedek az út közben már az ölébe is vette Anitát. :D

Aztán még Camdenben The Good Mixer, The Brasilien Bar, és persze az Elephant Head.

Ma pedig 10-re mentem a Mariott Regent's-be Luggage Porternek. Megérkezve gondoltam szólok a recepciósnak, hogy akkor megjöttem, hogyan tovább. Várok a soromra, majd elé kerülök.

"
- Az ügynökségtol jöttem L.P-nek.
- Késtél.
- Dehogyis, 10 óra van, és már 5 perce itt állok a sorban.
- Aha. 7-re kellett volna jönnöd.
"

Nincs mit tenni, nekem az ügynökség 10-t mondott. :)

Part 1. - Amikor nem szerettem a Luggage Porterkedést

Az elso egy óra avval telt, hogy álltam az ajtóban két sráccal, és amikor megjött egy taxi, akkor ok kirohantak kezelték a vendégeket, hozták vitték a boröndöket. Én nekem meg csak állnom kellett nyitogatni az ajtót. 

A második órában is ez volt a feladatom. Nem szerettem.

Part 2. - Amikor megszerettem a Luggege Perterkedést

Aztán elmagyarázták, hogy hogyan kell átvenni a poggyászt, hova kell elrakni, mit hol kell kitolteni, mit hova kell ragasztani. 

Volt már dolgom, jobbá vált a hangulatom.

Egyszer csak a recepciós oda szól nekem, mert semelyik másik kollega nem volt az aulában.



- Egy vendéget át kéne költöztetned a 623-ból, a 213-ba.
- Nekem? Ok. Hol van a 623-s szoba?
- A hatodikon.
"

Felmegy, bekopog, illedelmesen köszön.

"
- Jaj, de jó hogy ilyen gyorsan jött. Ugye az egy csendesebb szoba lesz? - kérdezi a válasszal megváltást várva az idos amerikai házaspár noi tagja.
- Természetesen hölgyem, minden tekintetben kiválló az új szobájuk. - nyugtatom meg. Még azt sem tudtam, hogy a hotel melyik szárnyában lesz az új szobájuk.
- Hálistennek. Ott van az a két táska. - és mennek is kifele a szobából.
"

Én bemegyek, felkapom az egyik táskát viszem ki a kiskocsira a folyosón. Mennék a másikért, az ajtó meg zárva.

Problémát megoldottam, elvittem az új szobájukba a táskákat. Amikor bepakoltam a szobába megláttam azt belülrol is. Kiváló, nagyon szép szoba, így már önbizonyosságot keresve, magabiztosan kérdezem a hölgyet

"
- Megfelel az új szobájuk?
- Jaj, kiválló fiatalember. Kiválló.
"

Én pedig mintha büszke Mariott hotel alkalmazott lennék nagy magabiztos mosollyal az irányt az ajtó felé vettem, ahol már várt az öreg rám. 5 font borravalót adott.

Megszerettem a Luggage Porterkedést.

Part 3. Még jobban megszerettem a Luggage Perterkedést

Aztán volt olyan is, hogy lehoztam boröndöket a szobából, egy távozó családnak amit leraktam az ajtó elé még az aulában. Hozzám fordul a család apa. "- Tudnál szerezni egy taxit? - Természetesen uram! " hogyne tudnék, hiszen állandó áll minimum egy a hotel elött.

Csak nem most ...

Na akkor jött aztán ami még sose volt. Lacika a Luggage Porter kiállt az út szélére, majd mikor észrevett egy fekete Cab-t, két újját a szájába vette a másik karjával pedig intett egyet. Fütyülni így sose tudtam, és ebben a magasztos pillanatben sem sikerült. De a taxis a gesztusbol levágta mit akarok, és már állt is be. :)
Emberünk 3 fontot adott tips-nek (borravaló).

Ekkor még jobban megszerettem a Luggage Porterkedést!

Part 4. Amikor megint nem szerettem a Luggage Porterkedést

Délutántól kezdve gyakorlatilag semmi forgalom, csak az ajtónál állás, és néha az ajtó nyitogatása. Dög unalom! Talán rosszabb a biztonsági orködésnél is.

Újra nem szerettem a Luggage Porterkedést.

Azért nagynehezen eltelt a nap, jó kis borravalót szedtem össze, úgy hogy a vendégek nagyobb részét a két másik srác kezelte. A biztonsági or az utolsó órámban el is mesélte, hogy hogyan kell ezt majd csinálnom, hogy több vendéget kezeljek. Segíto kész volt, meg rendes. Biztos érezte rajtam, hogy kollegák vagyunk :D

Tehát a feladat adott, holnap már Okos Luggage Porter leszek! :P

2008. augusztus 15., péntek

Black Ice - The new album from AC/DC

Amit tudni kell az uj AC/DC albumrol:

- Black Ice lesz az album neve,
- Oktober 21-tol kaphato,
- 8 ev csend utan jelenik meg,
- Az elso szam cime "Rock and Roll Train" es augusztus 28-tol jatszak a radiok.

Nem valogattak be abba a szerencses 150-be, aki ma jelen lehet a klipp felvetelen ... :(

DE!

Megfogom magam es benezek a varosba, hogy megkeressem a klippforgatas helyszinet. Hatha van egy kis lyuk a keritesen ... ,) Pontosan nem tudom hol lesz, mert mindenhol csak annyit irnak, hogy Central Londonban. Ez igy eleg nagy terulet, de hatha szerencsem lesz :)

Egyebkent:

- Megjott a szerzodesem a Novoteltol, nagyjabol a 70 szazalekat ertem, a tobbit szotarazom. Jonak tunik a dolog, szeptember 15-n kezdek ket hetes treninggel.

- Vasarnap es hetfon ujra uj feladatom lesz, luggage porter leszek. Varom a kedves vendegeket, es viszem fel nekik a csomagokat a szobaba.

- Fogaseknak jovohet vasarnap lett a kikoltozesi hatarido.

- Jott mar uj lako, egy par a 6-s szobaba. Rendeseknek tunnek, persze majd meglatjuk. A srac 3 evig szolgalt Irakban a Nato kontingensben a magyar hadsereg berkein belul. Aztan leszerelt es visszament biztonsagi ornek. Most meg azert vannak itt, hogy letegyen egy angol biztonsagi tanfolyamot ami 2500 fontba kerul. Meselt Irakrol, majd leirom.

- Tamas meg Zolika (a szomszedos utcabol) tegnap csinaltak rakott karfiolt es megkinaltak, de tegnap mentem este tizre dolgozni, igy raktak el nekem mara. Ma este rakott karfiolt eszek :P

No, AC/DC vadaszatra fel!

UPGRADE:

Keresgeltem a lezarasokat central Londonban, es talaltam ezt az oldalt:
http://trafficalerts.tfl.gov.uk/microsite/

Szerintem marha jo, frissen irja az aktualis lezarasokat. Szoval mint latszik, es irja az oldal az Oxford Street-t lezartak. HEHE :D
Azt hiszem tudom hol van a klipp forgatas :D Indulok is :D

U.i.: kirakktam egy kis beepulott is oldalra, ahol frissen lehet nyomon kovetni melyik metro vonal eppen hogy jar.

2008. augusztus 13., szerda

Pics

Part 1. - Security
Lement a biztonságos oros hétvégém, marha fáradt voltam.
Hazaértem 8-ra - tejbegríz - alvás - 11-kor füst riasztó bekapcsolt - alvás - felébredtem 3-kor, ebéd - alvás - felébredtem telefonra 7-kor - vacsora - átmentem Tamásékhoz, két sör - alvás.
És ma reggel 7-kor keltem majd mentem is a tanfolyamra. Jól van felépítve nagyon az oktatás, tényleg lehet tanulni sokat.
Ma hazaértem és a posta ládában várt is már a NOVOTEL-tol megküldött szerzodés, amit csak alá kell írnom. Nagyjából a 70 százalékát értem, a többit még szótárazom :) Szeptember 15-n 9-kor kezdek!
Part 2. - Biztonság

Ma Hammersmith-nél mentem a metróállomáshoz, szembe jött egy rendor karonfogva egy kb. 14 éves kisrácot. Utánnuk néztem, hogy mi is történik. A rendor odavezette egy rendorfurgonhoz a srácot, majd berakta. Nem értettem, mentem tovább. A metrónál a oyster kapukhoz érve láttam meg a fémdetektors kaput pár rendorrel.
Minden világos lett.
A kis srácnál valószínüleg kést, vagy valami komolyabb dolgot találtak ...

Idevág, múltkor Benedek mesélte, hogy King Cross-nál (talán London egyik legnagyobb metrós, vonatos konkrét csomópontja) kiszúrták és egy Bobby lépett oda hozzá. Rutinszeru táskaátvizsgálás. A rendor megkérdezte, hogy tud-e angolul, hogy ezt lebonyolítsák, majd Benedek kipakolt mindent, megmutatta a Bobynak, o meg illedelmesen megköszönte, és további jó utat kívánt.

Folyamatosak az ilyen tipusú rendori ellenorzések.

Part 3. - Olimpia
Az olimpiából csak angliát látom :D Ezek nem mutatnak semmi mást, csak az angol sportolókat. Bár megjegyzem, a bevonuláskor, azonkivül hogy megjegyezték a ruháink furcsaságát, nagyon dícsérték a kommentátorok Magyarországot. Hogy milyen kis ország, és mégis mennyi érem van, stb...

Jó kis reklám volt pláne, hogy elötte való héten volt a Red Bull Air Race Londonban (50, 70 font! körül voltak a jegyek rá, és itt is a Temze felett repültek, de kihagyták a hidakat. Bessenyei 4-ik lett, a világbajnokságban 5-ik), és a tv-s közvetítésben szintén agyondícsérték a "magyar"-t, Bessenyeit.
Na és azelött volt a Hungaroring, ott meg az egyik futam közbeni reklámból visszjovve rögtön avval kezdte a kommentátor, hogy a pályához milyen közel van Budapest, és milyen csodálatos város, nagy történelmi háttérrel, és mindenféleképpen érdemes ellátogatni oda. Szóval most nagyon ment Magyarország reklámozása a BBC-n. :)

Visszatérve az olimpiára, csak angol sportolókat látok. Aminek most nagyon örülnek, hogy tegnap 48 év után újra tudott aranyat szerezni egy noi úszójuk.
Mindenhol a képét mutogatták. Szegény nagyon csúnya ...

És mivel angol sportolókat mutogatnak, ezért azokat a sportokat tudom nézni amiben az angolok esélyesek. Mint például:

- Lovaglás
- Tollaslabda
- Az a földön játszott hoki szeruség

Egyébként mideddig nem is tudtam, hogy ezek olimpiai sportágak :D (Biztos, hogy az angoloknak is legyen esélyük :P)

Part 4. - Képek:


Toronyházak tövében megmaradt kocsmaépület




Itt is jártam :D


Hajnalban a töküres Camden Town. Meg ilyen az elsoülésen fentrol :D







Itt volt az esküvo a hotelben múlt pénteken :P

Biztonsági orként (hasban picit feszes a zakó)


Biztonsági orként (így már kényelmesebb :D)


Három kutyus várja kora reggel kávét vásárló gazdáját

Gege: egyenlore nincs hír az acca dacca-ról, úgy néz ki nem kell jönnöd a Temze partra ;)

2008. augusztus 12., kedd

Hours

Most szamoltam eppen. Negy nap alatt 43 ora. Amibol meg hatra van egy.

"Tanyer szelen hagyott fott bab maradek"

Get out

Miutan delutan felkeltem beszeltem az irodaval, ahol mar mindent tudtak. Tamas delelott mar elmondta az esemenyt. Az eredmeny:

Fogaseknak van egy het depozitjuk, amibol levonjak a kart, illetve a karbantartasi koltseget, ugyhogy elvileg szerdaig el kell hagyniuk a hazat.

" 6 lako is panasszal elt mar rajuk abbol a hazbol, ki rakjuk oket. "

Keveset aludtam ma, nem nagyon volt kedvem a mai naphoz. De aztan egy kapuccsino helyre tett, meg a skysporton megy a Wrestling! :) Nagyon zsir!

Antonyonak: Amikor regebben beszeltem irtam neked, de mindig visszapattant. Hivtalak is, de nem ertelek el. Elkerultuk egymast :) Egyebkent megneztuk, 25 ev alatt sajna nem lehet igenyelni, masrol meg nem tudok.

Leventenek: Mi a blogod cime?

Aztan ha Antony visszajon, Leventeek meg megjonnek tarthatunk is egy blog talalkozot. Van egy kedvenc helyem Camden-ben ,)

2008. augusztus 11., hétfő

Action

Tegnap jol kialudtam magam, majd este hetre jottem a Mariott Maida-ba. Kicsit kestem, mintegy 25 pecet, mert elneztem a megallo nevet. En Kilburn Station-nel szalltam le, es Kilburn Park Station-nel kellett volna. Ez a ket allomas nem egy metro vonalon van ... Szoval olyan negyed ora gyaloglassal ertem be.

Recepcional mondtam hogy bocsika, de inkabb orultek nekem hogy estere lesz ejszakasuk, minthogy megrottak volna. Kiderult, hogy ket recepcios is magyar. Merthat kicsi a vilag :)

Az oltozoben atvedlettem, fekete nadrag, feher ing, fekete nyakkendo, felvettem a halcsikos sotet zakot, es a "SECURITY" feliratu nevtablat. Szemoldokom osszeszukult, tekintetem hatarozotta valt, izmaim megfeszultek.

Biztonsagi or lettem!

Az aulaban kell allnom, es minden oraban korbe kell mennem a hotel mind a 7 emeleten. Most hogy igy ket napja csinalom, nagyjabol kezd egy kicsit mulni mar a kietlen, villodzo lampafeny sotetjebe burkolozo hosszu folyosokon valo atkelesi felelmem. Nagyjabol ... ,)

Egyebkent ennyi a feladat, rajtam kivul meg van egy recepcios, az ejszakai manager, meg a takaritok. Hajnal 1 korultol fel 6ig pedig a recepcios pult mogott le lehet ulnom, es hasznalnom a gepet. Mint most :D

Tegnap egy "esemeny" - kommandos szleng - is borzolta a kedelyeket. Mikor szunetre megyek kapok egy walkie-talkie-t, hogyha esemeny tortenik azonnal hivjanak. (bar elmondtam nekik, hogy en most vagyok eloszor security, szoval ha tortenik valami tollem ne sokat varjanak)

Tegnap fel harom korul a canteen-ban Skysporton pankracio nezes kozben kajcsizva a fasirtos szendvicsemet egyszercsak megrecseg a walkie.

- "krrrr... room ... seven ...krrr ... room ser ... krrr ... "
- Az anyad -mondom - itten akcio van! - es ott hagyva csapot papot meg a szenyomat, siettem is ki az aulaba.

Mikor vagtam at a konyhan, meg reccsent egyet megint, es megint mondtak valamit, mire en ovemrol leakasztva mar valaszoltam is, hogy "Megyek".

Berobbanva az aulaba, a recepcios ijjedt meg egy picit, mondom hol a fonok? Hatul. Sietos leptekkel toppanok be az ejszakai manager irodajaba, es mar kerdezem is:

- "Itt vagyok, mi a gond?"

Szegeny kicsit megijjedt, es latszott rajta, hogy nem igazan erti, majd beleszol a walkie-jaba:

- " room service ... room service ... ket csirkes szendvics a 607-esbe"

Ekkor rajovok, hogy a wakien nem csak engem tudnak hivni ...

Ma mikor bertem (kis keses), atoltozve mar mar szinte Chuk Norrisnak ereztem magam. Ismerem a palyat, enyem a terulet, senki nem szol be mert dupla korforgasos rugasba megyek at :D

Szoval epp ha 5 perce allok az aulaba, mikor jon az etterembol a manager assist.

"
-Van egy bepialt ember az ettermi ajtonal, ami most zarva van, de kuld el onnan, ne ott fekudjon.
- Mi van? - mondom meglepodve.
- Zavard el onnan Security.
- Hogy en? Hogyan?

Kislattyogtam, lelekben felkeszultem mindenre. Egy hajlektalan telepedet le a lepcsokhoz.

- Mi a gond? - szolitom meg hatarozott mely tonusu Bruce Willis-es hangon.
- asdfsfapo'.

Nagyjabol ilyen volt a kommunikacionk, azt mondta az oreg, hogy eltort a konyoke, mondtam neki, hogy ahoz kepest jol mozog. Aztan ment a hajciho, menjen el, nem megyek el, de menjen el, majd a vegen kapott 5 percet, hogy huzzon el kulonben hivjuk a rendoroket. Ez bevalt feladatot megoldottam :D

Nem rossz ez, csak lehetne jobb is :D

Am ami a Knightland Road-n van az igazi komoly problema! Ma Fogas (az alattunk lako faszi) ram akarta rugni a szoba ajtot! Esemeny volt ...

Delutan felebredtem, mentem zuhanyozni volt 20 percem meloba indulasig. Zene bekapcsol, lezuhanyzik, oltozkodik. Kopognak.

-Mi van? Ki az?

Nincs valasz. Nyitom az ajtot ott all Fogas (honapok ota nem beszelunk egymassal, de a haz tobbi lakoja sem, talan csak Andi. Csak akkor beszeltem vele mikor a playstation-s story volt).

- Jaj, nincs nekem most rad idom. - es becsapom az ajtot, es zarom kulcsra.

Megyek vissza az agyhoz, erre irgalmatlanul belerug az ajtoba, ugy hogy a zarbol a kulcs is kirepul vagy masfel meterre. Majd vagy meg 4szer egymas utan. Kiorditok neki, hogy a tetves kurva anyad haggyad abba. Erre megint rugdossa az ajtot. Indulok az ajto fele, kifejezetten agressziv lettem. Aztan beugrik a jobb verzio!

Telefon elo, es hivom Tamast (egy utcanyira lakik, az iroda alkalmazottja)

- Szia Tamas. Lacza vagyok Najtirol, ne haragudj hogy zavarlak igy vasarnap delutan, de felek. Ram akarja rugni az ajtot az allattam lako.

Tamas mondta, hogy jon is azonnal, kozben Fogas abbahagyta a rugdosast. Tamas csenget is 1 perc mulva, lemegyek ajtot nyitok es kopogok be Fogashoz. "Gyere kifele"

Kijon, ott allunk Tamas, Fogas, En. Elmondom, hogy ram akarta torni az ajtot, es hogy mekkora barom, o meg elmondja, hogy zavarja a zene, es hogy ne csapjam ra az ajtot. Innentol ordibalunk egymassal, meg kirobban a szobabol a baratnoje is, hogy nem tud tollunk! aludni, meg hogy mar elege van, tegnap este (dolgoztam) is hogy dorbezoltunk es nem tud pihenni. Meg mindig csak bulizunk, es ok nem tudnak aludni.
Tamasban is fokozodik az indulat, csak egy szikra kellett volna.

A vege az lett, hogy akkor nezzuk meg az ajtot, de en kozlom Fogassal, hogy o bizony nem jon fel a szobaba!

Tamassal megnezztuk a zarat, rendesen meghajlott az ajtofelfaban levo fem. Kicserelte, majd holnap jelenti az irodanak. Meg en is!

Kivancsi vagyok mit tesz az iroda bar sejtesem van rolla azert is hivtam Tamast. Mar regota panasz van Fogasekra a butasagaik miatt, valszeg ki lesznek lakoltatva. Rossz megoldas volt rugdosni az ajtot!

Na en meg lassan indulok a 4 orasi korsetamra, meg van harom oram a melobol. Holnap folytatom, hogy mi lett az ajtorugdosasbol.

2008. augusztus 10., vasárnap

Hotel Mariott Maida

Nem tudom kihagyni, igy posztolok egyet a Mariott-bol :D

Melozom, igazi faszantos belevalo security vagyok :D Van meg hatra ket es fel ora ...

2008. augusztus 9., szombat

Want to be part of the next AC\DC music video?

Telnek a napok, tegnap egy esküvon dolgoztam egy hotelben a Picadillynél. Uszómedence, meg minden ami kell. Képeket majd rakok fel.

Ma megyek éjszakai portás ornek. Kezdodik most három nap 12 óra éjszaka.

Na de a lényeg!!! A hét elején hallottam, hogy az AC \ DC idén kiad egy új albumot, és osszel elkezdodik egy cirka 18 hónapos világ körüli túrnéjuk. Több se kellett, ma fel is mentem a honlapjukra, ahol kiderült:

- jövohét pénteken délután LondON-ban készítik el a videóklippet az új albumhoz! De ami még jobb, jelentkezni lehet, várják a fanokat! Tehát éppen most regelek, és ha kisorsolnak, akkor jövohét pénteken AC \ DC klippforgatáson leszek. 

R'n'R ;)

2008. augusztus 6., szerda

YEAP!

Part 1. The NET

Tegnap rájöttünk az irodából egy sráccal, hogy ez egy modemes router ami a házban van. Szóval szereztem kábelt összedugtam a routert a laptoppal, reseteltem a routert (mert jelszó védte, de senki nem tudta mi az). Aztán belementem, kiderült hogy le van tíltva a wireless, azt helyre állítottam, most már minden gép be tud jelentkezni a routerre. De továbbra sincs net ...

Ha valakinek van ötlete, írja már be légyszi kommentbe.

Nekem a látleletem, hogy volt gond a routerrel, de fizikailag nincs net. Ügyfélszolgálatról annyit, hogy már 12 fontomba került a "Please hold the line" mondat. Egyszeruen a megfelelo menüpontot választva nem veszi fel senki. Annyira nem, hogy tegnap egy órán át holdoltam a line-t :)

(Most itthon írom a posztot, aztán netkávézóból rakom fel)

Part 2. The AGENCY

A hétvégén reggeliztettem a Cumberlandben, mindkét nap 800 vendéget ... Hétfon reggel még szintén volt egy reggeliztetésem egy Mariottban. Határozottan kijelenthetem, hogy utálom a reggeliztetést. Hajnalban kelsz, és reggel nyolckor már pörögni kell, és mások kaja maradékát kapargatni le a tányérról ...

Néha úgy éreztem magam, hogy tányér szélén hagyott fott bab maradék akarok lenni ... :D

Volt még hétvégére délutáni melóm is, ám a hotelbe érve kiderült, hogy nem is kértek agencytol személyzetet. Magyarul mondva Maria az Imperialtól átbaszott. Ennek megfeleloen hétfon meló után mentem is be hozzá ahol a köszönésembol már érezte, hogy most nem fogunk bájcsevegni. Elmondtam mi a helyzet, rá is vágta rögtön, hogy akkor szombatra két órát kifizet a téves kiküldésért. Mondom neki, hogy és a vasárnapira? Azt mondja: " azt nem fizetem ki, hát minek mentél oda, ha tudtad hogy nem lesz" ...

Így megy ez ... Maria-val egyébként úgy néz ki lesz egyéb dolog is, de majd meglátjuk.

Kis közjáték után kérdi kell-e munka? Én meg már túl voltam akkor a másik két agencyn, és most annyira a nyár közepén járunk, hogy egyik sem tudott semmit adni a hétre, így félig kelletlen, de azért érdeklodve - nehogy megtörjem a kérdésébol kiérzodo lehetoséget - mondtam, hogy "Jeah". :D

Asssszondja, hogy mit szólnék szombat-vasárnap-hétfo este 7-tol, reggel 7-ig melóhoz. Megtetszett, de gyanús is lett.

"
- Milyen meló van éjszaka 12 órás?
- Mariottban, éjszakai portás biztonsági or.
- Biztonsági or? Én? Nincs hozzá megfelelo képzettségem.
- Az nem kell. Ha jön éjszaka vendég, felviszed a csomagjait, ha kell segítesz a room service-nek, meg járkálni kell a folyosókat körbe....

(csönd lett, belegondoltam hogy most az az idoszak van, amikor mindent be kell vállalni, hogy jöjjön a font, meghát tök üres házban úgy sem tudnék mit csinálni itthon ...)

Maria hatás vadász mondata törte meg a csendet.
- 7 font körül lesz óránként, és ha tetszik a meló állandó lenne a hétvégi muszak.

És már bele is egyeztem, plusz még rám dobott péntekre egy szintén 12 órás banqueting melót.

Hát asszem ez a szituáció tökéletesen leírja a LondON-i agency-s melózást.

Part 3. The NOVOTEL PADDINGTON

A hétvégén az újságban olvastam hírdetést, hogy szeptemberben nyílik a Novotel Paddington hotel, és nyílt napot tartanak kedden (azaz akkor lehet jelentkezni, gyakorlatilag minden posztra várják a jelentkezést, teljesen új személyzettel, új hotel nyílik), így kedden reggel még átírtam a helyzetnek megfeleloen az életrajzomat, kihegyezve az eddigi hoteles, és Radisson-s tapasztalatomra (lévén, hogy új hotelben kell a tapasztalt ember ;) nyomtattam, hónomalácsaptam, és már sorba is álltam az állásra jelentkezok sokaságában.

Rengeteg ember, futószalagos intejúztatás (egy szobában kb. 15 asztal mindegyiknél egy ember, egy jelentkezot beszéltett).

Ezen túl estem én is mintegy 10 perc alatt, az életrajz bevált, fókuszáltan az eddigi tapasztalatokról kérdezosködtek, meg például olyanról, hogy az eddigi kollegáim hogyan ítélnének meg, mit mondanának rólam, ha most oket kérdeznék meg rólam. Na ez persze azért feladott labda volt, igen erosen le is ütöttem. (Közben pedig rájöttem, hogy bassza meg ha már ilyenekrol tudok beszélni,akkor csak kezdem már megtanulni a nyelvet)

" I can't manage a hotel but except it I can do everything in a hotel. And of course I can go to the extra mile. "

Szóval ez avval ért véget, hogy bekísértek egy másik szobába, hogy várjak egy kicsit, mert a F&B manager is szeretne meginterjúztatni. Tehát az elso rostán átmentem!

Emberünk jött, kedves volt, beszéltünk a melóról meg mindenrol. Úgy éreztem sikerült rá jó benyomást tenni, egyébként Pierr Svájcból. Avval váltunk el, hogy akkor hétvégéig még hívnak.

Part 4. The Course

Múlt héten böngészve a netet ( akkor még volt ... sírok ... ), és a legnagyobb angol álláskereso portált, találtam egy olyan hírdetést, miszerint angol és matek tanfolyam indul ingyen. Több se kellett, küldtem a jelentkezést, visszahívtak, regeltem, vártak, ma pedig mentem reggel fél 9-re Hammersmith-be a szint felmérésre.

(A LearnDirect hírdette meg, egyszer már voltam nálunk januárban az ügyfélszolgálati tanfolyamra, amit aztán nem folytattam.)

Matekból kiváló eredményt értem el, lévén az angol oktatás szintjéhez van igazítva a teszt.
Próbáld ki magad, válaszolj az alábbi kérdésekre (a tesztból vett példák):

- Ha az uszodában egy hosszt 8 perc alatt úszol le, akkor hány hoszt úszól 32 perc alatt?
- Télen a sózó autókat akkor küldik ki, ha minusz két fok alá esik a homérséklet. Mely esetekben küldik ki a sózó autókat?
A. Ha December4-n 0 fok van,
B. Ha Október 25-n -4 fok van,
C. Ha Január 7-n -3 fok van.
- Ha John januári telefonszámlája 30 font volt, februári telefonszámlája 25 font, márciusi telefonszámlája 35 font, akkor az év elso három hónapjában átlagosan mennyi volt a telefonszámlája?

Na szóval ez ment, az angolom pedig 5-s skálán 3-s. Emberünk jött (oktatási manager), és közösen "kitaláltuk", hogy akkor az angolomat kell erosíteni, ( itt megjegyezte o is, hogy a kelet-közép európából jöttek általában mindíg tökéletesen teljesítik a matek tesztet )

Megnyugtatott, hogy nagyon jól haladok, és hamarosan majd el fogom érni az 5-s szintet! Hiszek neki, beiratkoztam, hetente egyszer 6-7 órás a tanfolyam. Ingyen. ( megkérdeztem ezt is, azt mondta, hogy az állam támogatja ezt az oktatást ...)

Beültem a gép elé, fejemre helyeztem a fülest, és csináltam a gép elött a feladatokat, meg tanultam. Aztán délben közölték, hogy aki elso alkalommal van itt, az menjen kajálni, mert elso alkalommal a cég állja a kaját.

Mentünk a sarki olasz étterembe! Eloétel, és foétel ingyen. Be is kértem gomba levest, és természetesen Spagettit :D Isteni volt. Komolyan nagyon finom volt!

Part 5. The NOVOTEL PADDINGTON - CONTRACT

Miközben ültem ma a tanfolyamon, telefonom volt. Nem tudtam felvenni, hangpostát hagytak. Kimentem szünetre, meghallgattam. A Novotel hoteltol kerestek, hogy beszélni szeretnének velem a folytatásról. Na itt már éreztem valamit :D
Hívtam oket, aztán kiderült.

Szeptember közepétol a NOVOTEL PADDINGTON hotel alkalmazottjaként fogok dolgozni!

"A célok és tervek eléréséhez ez jókor jön, haladunk tovább a úton, úgy tünik jó sodrásban vagyok."

U.i.: NEEEEEEEEEEEETTTEEEEEET AKAKAKKKKKAKAAAAAROOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOK!

2008. augusztus 4., hétfő

Without Signal

NIIIIINCS NET ... Szombat delutantol ... Ugyfelszolgalat baszik felvenni a telefont ...

Kezd minden elvonasi tunetem kiutkozni ...

Ebben az internet kavezoban meg kifejezetten budos van!

Egyebkent minden oke, melo nincs, de megis van, es hetvegetol egy uj szakmaba csoppenek bele :)