2008. december 26., péntek

Xmas time

24-n még dolgoztam. Volt benn 4  pincér, 1 szakács, 1 mosogató, 2 recepciós, és Tibo a supervisor. Nem egy nagy stáb :D

Reggel alig voltak vendégek, így jutott idő arra, hogy Edwinnel a szakáccsal elkezdjünk dobolgatni. Úgy mindenen a konyhában :) Aztán leszakadt a 140 vendég szinte egyszere 8 és 9 között, ember meg nem annyi mint szokott, ezért én nyitottam ki a bárt, és volt egy kiszolgálásom is. Reggel 9-kor egy Guiness. Szép napindítás :D

DSC_01076

Indiai kollega (rólla még írok később), és Tibo a supervisor. Meg a kihalt étterem.

Dél körül már nagy volt a semmittevés csak tettünk -vettünk - dumálgattunk, mikor megjelent egy család az étteremben. Mindenki nézett rájuk mint borjú az újkapura, mit akarnak ezek itt?

Végülis ebédelni. Ami mondjuk nem is meglepő egy hotel éttermében délben. Csak hát  aki benn volt pincér azok közül még senki nem vett fel rendelést élesben a Novotel "különleges kiszolgálás" tréningnek megfelelően, hiszen mindenki csak reggeliztetett. Így nem volt más, mint a szerencse döntött.

- Na melyik kezemben van a papírgalacsin? - kérdi Tibo a supervisor, hátradugva a kezét.

- A bal. - mondom határozottan.

- Abban. - mutatja Tibo mosolyogva. - Kezd akkor a borajánlással.

Nem volt más hátra, belevágtam életem első rendelésfelvételébe a Novotel elvárásoknak megfelelően.

Egy francia család volt. Csak az apa tudott valamennyit angolul. A lányaik meg jókat röhögtek rajtam, amikor ajánlgattam a borokat, meg a menün a kaját. Semmit nem értettek angolul, biztos ami biztos azért megkérdezték nem-e tudok franciául. Aztán eljutottunk oda, hogy Tibo jött - aki francia - és elmagyarázta nekik az étlapot. Rendeltek.

Eddig megvolnánk, jól ment, nem értettek angolul, de nekem gyakorlatnak jó volt :D

Jön a kenyér felszolgálása az előételhez. Megyek be a szakácshoz Edwinhez, aki akkor még épp gyakorolgatta a kanállal való ritmikázást (a cigányos kanalazást) amit még reggel mutattam neki. Mondom neki Edwin kéne kenyér, vannak vendégek.

Rámnéz.

- Mi? Kenyér? Vannak vendégek?

Hát itt én is ledöbbentem, hogy ha a szakács így kérdez vissza az vajon jót jelent-e :D

Megfogtam egy reggelről maradtat felvágtam. Család eszik, szakács szerencséjéra valami burger szerűt kértek csak :D Jön a desszert ajánlgatása, amit bár nem akartak enni, de annyira ajánlgattam nekik, hogy a család apának nem volt mit tennie egyet berendelt a gyerekeknek. (Megjegyzem négy deszertet kellett ajánlanom, abból kettőnek nem tudtam a nevét, na de a vendégek meg angolul nem tudtak így gyorsan kitaláltam fantázia neveket. Az egyiknek például az volt, hogy Elements a'la chochlate de Novo) Amikor ezt kimondtam a szemem sarkából láttam amint Tibo megfordul és rámnéz :D

Közben meg megjelent egy Kínai család, és leültek. Ők is ebéd :D Kész volt a 24-i napom, csupa újdonságot csináltam :D

Hazafele már tök üres metrószerelvény, majd eltelt a szenteste. Tegnap csináltam tejszínes csirkepaprikást, mindenidők legjobb rizibizijével :P

DSC_01079

Amit Ausztália dél keleti részéből krokodil öbölből származó vörös borral öblítettem :D

DSC_01078

Aztán megnéztem a híreket, Erzsi királynő beszédet mondott! Szegénykém már igen öreg, és hófehér. A család fontosságáról beszélt, a külföldi szolgálatban lévő katonákról, meg a gazdasági hullámvölgyről.

 

A királyi karácsonyi üzenetet V. György királytól ered 1932-ből. Azóta minden évben a király\királynő elmondja karácsonyi üzenetét a népnek, ami itt marha fontos dolog.

Na és más nagy fonos dolog is bejelentésre került, ám ugrjunk ehez Magyarországra, egészen pontosan Mátészalkára!

Ákosunk megkérte Dórkácskánk kezecskéjét! És Dórka igent mondott neki!

Gratulálok Ákos, Dorka! Ajjjaj, férj és feleség lesznek :D

Ma pedig meghívtak Halmáék magukhoz, két óra múlva töltött káposzta lesz az asztalon!!! Nyami.

A szaloncukorról pedig a másik blogomon írtam: KLIKK

2008. december 24., szerda

All I want you for XMAS is you

Nagyon boldog karácsonyt kívánok mindekinek!

 

 

 

 

 

Lacza

Willesden Green, London

2008. december 23., kedd

Stories and 23th December

Tegnap reggel borotválkozás közben megszólalt a ház tüzriasztója! A háznak központi riasztó rendszere van, minden lakásban van riasztókészülék, és a bejárat mellett van egy doboz ahol le lehet állítani.

Nem volt mit tenni kimentem a folyosóra, hogy utánnajárjak most akkor gyorsan menekülni kell mert ég a ház, vagy fals a riasztás és akkor meg hogyan is kéne kikapcsolni.

Tanácstalanul néztem ki a folyosóra, aztán robogott le a lépcsőn egy arc fentről. Olyan kopaszodós, furca figura. Igazi Boblacsek pizsamában.

Lementünk néztük a szerkezetet, majd jött egy harmadik arc is. Mindeketten megnéztek maguknak egy picit, lassan kezdett lecsepegni a borotválkozó hab az arcomról ...

Szóval hárman összedugtuk a buksit, és sikerült elnémítani a riasztót. Azóta se tudom, hogy most akkor volt-e valami tűzeset, vagy egyáltalán mitől indult be hajnali háromnegyed hattól.

...

Ma egy kicsit szétesett voltam reggel.

Reggel a metrón elbambultam az angol könyvem felett, így sikerült két megállóval tovább mennem. Aztán visszafele várnom kellett 8 percet a metróra. Ennek ellenére késéssel, de elértem Paddington-ba. Megyek felfele a metróból, és csak érzem hogy valami mintha szelelne, és hideg van a gatyámban. Kb 40 percet utaztam lehúzott cipzárral :D

Ma egy asztalhoz vittem ki a reggeli kávéjukat, mire az idős hölgy megköszönte illedelmesen. Én meg odavágtam neki, magyarul hogy "nagyon szívesen". Furcsán nézett, aztán javítottam :D

Délután kisdolgom intézését követően kézmosáskor belenéztem a tükörbe. Nézem-nézem, és rájöttem, hogy szörös vagyok. Nem borotválkoztam reggel. Pedig határozottan azt hittem, hogy igen. Aztán belegondoltam, és nagyon emlékképem sincs a reggelről. Szerintem abszolút nem voltam ébrem.

...

Bori épp a felhők között van, közeledik már Pest felé!

...

Ismét nem sikerült belőnöm a makaróni adagomat, így megpakkot sikerült főznöm. A felét lenyomtam, most épp fújtatok és próbálok túlélni.

...

Karácsony és Új év között van egy nap tervem a hotelben. Gulyás levelest akarok főzni a személyzetnek. Ez persze nem egyszerű mert a főnöknek és a szakácsnak is bele kell egyeznie. Az egyeztetések már mennek lehet holnap ki is derül, hogy mi lesz a dologból!

2008. december 21., vasárnap

We had the Xmas Dinner

Iwiwes aprón találtunk hirdetést "olcsó magyar marlboro eladó" címmel, így tegnap reggel korán ketünk, hogy elmenjünk átvenni azt. Egy órát buszoztunk, pedig forgalom nem volt, és nem is messze, Észak Londonban lakott az árus. Buszozás közben mondta Bori, hogy azért nagy Debrecen, de már átment volna rajta ennyi idő alatt, mondtam én is, hogy hát ja, Pestről indulva már Győr felé tartanék ennyi idő alatt :D

Cigi megvolt, átadás-átvétel megtörtént irány be a Westendre karácsonyi vásár felkiáltással. Tottenham Court Road mindenféle üzlet kínálatának szemrevételezése, majd Primark. Egész érdekes dolgokat vettem ajándék címén, karácsony után majd felteszem a képeket róla ;)

DSC_01063

Feldíszített ház :D

DSC_01064

Borinak új haverja lett (kicsit agresszív a pasi, de jó fej)

DSC_01065

Nem olcsó órák ...

DSC_01067

No comment :D

No, vásárlás befejeztével haza, gyors szunya és indultunk vacsorázni.

Induláskor nagy hibát követtem el, nem néztem meg pontosan hol is van az étterem, mondván Bori megnézte. Találkoztunk Anitával Covent Gardenben, majd jött egy negyedórás rész amikor csak kóvályogtunk jobbra - balra, közben Bori többszőr felkiálltott:

-  "Nem értem, annak az utcának itt kéne lennie" :D

Aztán be egy boltba hogy megnézzünk egy térképet hol van az utca. (Végső elkeseredettség) Emberünknek mondjuk, hogy van-e térképe, mondja persze veszi is le őket melyik kell, mondjuk hogy csak egy utcát keresünk a környéken, mondja melyiket. Mondjuk melyiket, mondja hogy egy utca fel és jobbra, és ott is van. Köszi.

Covent Gardenben az utcákon mindig vannak utcai művészek, mi éppen találkoztunk egy élő szoborral.

100_1149

100_1148

Hely megvan, nagy sor elötte, mindenkit küldenek ki, nincs szabad asztal. Aggódunk. Bori beszél a pincérrel, 5 perc után eljutott oda a pincér, hogy megnézi a foglalást. Visszajött, mosoly, természetesen megvan a foglalás csak várnunk kéne egy picit amíg megcsinálják az asztalt.

Közben megérkeztek Halmáék, és az asztal is meglett. Mókás egy hely, nagyon zsúfolt (szerintem amikor berendezték az éttermet, még beraktak 4 asztalt azután a mondat után, hogy "na ez kész. Tele van!") a pincérek érdekes arcok, én jót szórakoztam rajtuk :D

Mindenki rendelt mindefélét, volt a tányéron például bárány (kacsa előétel után), lazac spenóttal, kecskesajttal spenóttal töltött palacsinta amire karamellás banán torta volt a desszert. Kaja finom volt amit mi Borival Csilei Rosé  borral öblítettünk.

100_1151

Anita, Ági, Bernadett, Gábor, Bori

100_1155

100_1153

Nem tudom mit keresett az üveg a kezemben :)

Vacsi után Halmáék mentek haza mi meg még beugrottunk az egy utcával arrébb lévő kedvenc ír kocsmánkba. Útközben egy utcazenész dallamaira Borival még táncoltunk egyet.

 

Az ír kocsmában elkezdtem zaklatni a csapost, hogy Ír bort akarok inni, mire majdhogynem röhögő görcsöt kaptak, amit így utólag értek is már Írország földrajzi helyzetét tekintve. Na de legalább kiderült, hogy van forralt boruk! Így hát a kis magyar társaságunk ki is rendelte az adagját belőle.

100_1157

100_1159

100_1158

Ez már megint mintha egy öreg úras kép lenne :)

Utolsó forraltborunkat akartuk kikérni de már nem volt rá mód. Kongatás után nincs kiszolgálás ... Bár a pultosok mintha még mindíg az ír bor kérdésemen röhögtek volna akkor is :D

Szóval irány metró, útközben még egy kis tánc az utcán egy másik utcazenész előadására. Hangulat (meg egy kicsit a bor is) annyira feldobott, hogy a metró kocsiban elkezdtem fütyülni a Jingle Bells dallamait. Egyszer csak távolabbról csatlakozott egy nő is hozzám. Fütyürésztünk, majd a távolabbi metró ajtónál egy férfi is elkezdte fütyülni. :D Szóval mi sem kellett más, összehangoltuk a dolgot, és hárman a tömött metró kocsiban éjfélkor elfütyültük a Jingle Bells-t :D Taps nem volt, de nagy Merry Xmas kiáltásokkal búcsúztunk a metró utasaitól.

Ma pedig egy kicsit másnap van ... :D

A végére pedig az ír diplomácia alapja:

DSC_01070

"Az Ír diplomácia az a képesség, hogy úgy küldj el valakit a pokolba, hogy az már alig várja hogy mehessen."

2008. december 20., szombat

Festive

 

Kb. 50-n olvasták a blogot másfél nap alatt, és csak 3 komment jött ... Szomorú.

Egyébként meg lassan karácsony, ma voltunk vásárolni ezt-azt ajándékba (vicces lesz), aztán este meg elmegyünk vacsorázni. Csapunk egy olyan magyar karácsonyi vacsit vagy mit. Jön Halma és Betti (Halma köz.iskolatárs volt, és barátnője), Anita (knightland-i lakótárs), és Ági (egy régi osztálytársam huga, aki a blogon keresztül talált meg).

Bori 23-n repül haza 30-ig, én meg itt maradok egyedül. 24-n még dolgozom, aztán csak 28-tól végig 6 napot, amiben igen benne lesz az január elseje reggel 7 órási munkakezdés is ... :D

A városban nem sok karácsonyi hangulat van, inkább rohadt nagy tömeg, és mindenhol az "Akció", "Mindennek mennie kell", "Fél áron" táblák.

Ja és Rácz Laci pakkot kapott! Otthonról, sok minden jóval és finommal :D Köszönöm mégegyszer!

2008. december 19., péntek

Damn

Nem jó ez így!

Live rates at 2008.12.19 11:13:12 UTC
1.00 GBP    =    1.06925 EUR

2008. december 16., kedd

Discrimination, and news from the Hotel

Kezdjük egy érdekes példával a nyugati világ rendszeréről ami a kirekesztést, és ide csatolhatóan a rasszizmust és avval való harcot vagy visszaélést tökéletesen bemutatja!

 

Szóval Bori iskolájában az ötödik évfolyam ma este karácsonyi koncertet ad, azaz a kisdiákok nagyrésze már hosszú ideje énekeket tanul és próbál, majd azt előadják a szülők elött. Az egyik osztályba jár egy süket-néma kislány, akit nem raktak bele a műsorba.

Ma az igazgatónő kapott egy telefonhívást, a hívó fél nem mutatkozott be, azaz névtelen hívást. A lényeg, hogy ha ma - a kocerten - nem lép színpadra a kislány, akkor a szülők felmennek és nem engedik lemenni a műsort tíltakozva a kislány süket-néma mivolta miatti diszkrimináció ellen!

Szóval az igazgatónő azonnal intézkedett, bement a próbára és közölte az éppen ott lévő egyik szervező tanárral (aki szintén magyar), hogy azonnal írják át a koncertet úgy hogy a kislány is szerepeljen benne, és emiatt a süket-néma tolmács is legyen a színpadon (akinek emiatt minden dalt be kell tanulnia és elmutogatnia).

A végső megoldás az lett, hogy a süket-néma kislány az utolsó nagy közös dalnál fog felmenni a színpadra és "énekelni" a többiekkel.

Tehát, nézzük csak a szituációt, és a felvetődő kérdéseket:

- A kislány szempontjából biztos rosszul esett neki, hogy ő nem lehet majd fenn a színpadon, nem szerpelhet a szülei elött.

- A szülei a kislánynak akarnak jót, de kérdés hogy árt vagy használ-e ez neki majd? Egyáltalán lehet, hogy nincsenek is benne a szülei ebben a betelefonálósdiban.

- Mi a jobb? Ha a kislányban tudatosodik elöbb-utóbb, hogy ő nem olyan mint a többiek, vagy ha úgy kezelik mintha olyan lenne?

- A szervező tanárok valószínüleg természetesnek vették, hogy egy süket-néma kislány nem igazán tud mit csinálni majd egy zenés, éneklős előadáson, de lehet hogy nem kellett volna?

- Helyes-e egy névtelen betelefonálónak engedni?

És még talán sok más kérdés is felvetődik, de ami az itteni kultúrát és viszonyt illeti a diszkrimánó elleni küzdelemben:

- A kislány szülei szintén süket-némák ők biztos nem telefonálhattak be! Tehát valaki annyira magáévá tette a szerinte diszkriminatív ügyet, hogy képes volt még névtelenül fenyegetőzni is.

- Az igazgatónő megijedése érthető lehet, mert egy ilyen eset másnap már újságban lehetne címlapon a diszkirminatív esettel, és innentől kezdve a diszkriminatív igazgatónővel, tanárokkal együtt. Pedig hát valljuk be őszintén a kislány nem sokat fog felfogni abból ami történik.

Hogy mi lehet a tanúság?

Valószínüleg a többi diák nem fog semmit észrevenni abból hogy a kislány fenn van-e, vagy nincs a színpadon, a kislány örülni fog neki, bár kitudja, hogy a jövőben hogy hat rá a koedukáció, a tanároknak figyelni kell mindenre, és emberek képesek foglalkozni mások dolgaival.

Talán az a helyes, hogy mindenkinek megadjuk a lehetőséget az érvényesülésre?

 

És most tessék! Tudom ám, hogy sokan olvassák a blogot, szóval nagyon kiváncsian várom a véleményeket erre az esetre? Ilyen előfordulhatna MO-n? Tessék kommentben írni véleményeteket!

 

Más. Folytassuk hírekkel a Novotel Paddington Hotel világából:

- Holnap frissítő tréningen veszek részt a három hónapja tanult "különleges kiszolgálás" témaköréből.

- A három hónapja nyitott hotelünk különböző pontozási elveket összegezve a rangsort nézve az első a londoni Novotelek között.

- Ez remélem januárban bónusz pénzt jelent  :P :D

- Januárban lesz Személyzeti buli .

- A kollegákkal érdekes viszonyban vagyok, a főnökkel néha nagyon jóban, néha ritka szarban.

- A Radisson-ban kialakított "Hungarian Maffia" hangulat itt is kezd már kialakulni, egyre több magyar dolgozik a Hotelben.

- Jövőhéten letelik a probaidőm, kiváncsian várom majd, hoz-e ez változást ...

 

Egyébként meg a másik blog is, és az amerikaifutball.hu is él, a magyar szolgáltatónál lévő blogot az Index.hu szombaton ismét kirakta címlapjára az ajánlóba.

2008. december 12., péntek

Services and Customer handling

Otthon igen sok időt eltöltöttem ügyfeleket kiszolgálva egy karfás irodaiszékben, ahol a betelefonáló ügyfelek problémáit kellett megoldanom. Ezért is igen kedves számomra a téma és szeretek a másik oldalon lenni, hogy teszteljem az ügyfélszolgálatot, illetve annak tűréshatárát!  Szinte már kéjes perverzióba csapott ez már pláne amióta letettem a "különleges kiszolgálás" kúrzust a hotelben :D

És mivel mostanában sokszor érintkeztünk ügyfélszolgálattal lássuk milyen példákkal találkoztunk, illetve milyen vendégkezelésben részesültünk itt-ott!

Telefonvonal aktiválása azaz a KÁOSZ tipusú ügyfélszolgálat:

- Új lakásunkba mindenféleképpen kellett internet. Ehez kell egy telefonvonal. Ami volt is a lakásban de ki kellett deríteni hogy aktív-e. Az ügynökség érdeklődésünkre azt mondta megkérdezi. Megtette azt mondták nekik, hogy igen aktív.

- Mivel a telefonszám aktivítását le lehet csekolni a neten is a kiválasztott internetes szolgáltató oldalán, mi ezt megtettük és abszolút nem lepődtünk meg amikor kiugrott a keresés ereedménye a monitorra. Természetesen nem aktív a BT Line (British Telecom, azaz a Matáv vonal :D)

- Tehát következett az élvezetek csúcsfoka felhívtuk a BT ügyfélszolgálatot. Szinte kisem csörgött már fel is vették a kagylót. Mondtuk aktíváltatni akarjuk, mondták rendben van, és 24 órán belül hív a Special Team-jük. 48 óra elteltével gondoltuk csak felhívjuk őket, hogy az a Special Team mégsem annyira hívott minket. Ezt közöltük, meg hogy mit is akarnánk, majd utánna ők közölték hogy nincs is aktiválási megrendelés, tehát akkor kezdjük újra. És ha már aktiválunk, akkor havidíjat is fizetni kell, meg akkor biztos kell telefonkészülék, és pikk pakk már le is adta a Special Teamnek a munkát az ügyintéző. Szóval ekkor kiderült, hogy van havi díj a vonalra. Ez nem hagyott nyugodni minket, aznap este felhívtuk őket, hogy nekünk csak net kéne, nem akarunk havidíjat fizetni.

- Első telefon: Kell havidíj, 8 font.

- Gyanús lett, hogy napközben nem ezt mondták szóval hívtuk őket másodszor. Kell havidíj 36 font.

- Na ez már igen nagy különbség harmadikra is felhívtuk. "Sajnálom, nem tudom. Kapcsolom az osztályt."

- Negyedjére is hívni kellett őket tehát, ekkor 12 fontot mondtak.Ez volt első alkalommal is napközben, szóval ha 5 telefonból 2 ugyanazt mond akkor úgy döntöttünk hiszünk nekik! :D

Aktíválás sikerült, azóta is működik és 12 font lett a havidíj.

Internet bekötése AHOGY ANNAK LENNI KELL ügyfélszolgálati típus:

Kinéztük magunknak a szolgáltatót (O2) majd megbeszéltük, hogy ne telefonon kössük meg hanem menjünk be irodába és személyesen. Mégiscsak biztosabbnak ítéltük meg :D

Be a boltba, ahol ki van rakva hírdetés ami 4 pontban leírja, hogyan lehet netet rendelni. Ekkor már oda is lép egy üzletkötő és hellyel kínál a bőrkanapén. Lezökkenünk, már egy ilyen doboz van a kezében, és mondja hogy ez ennyi, az annyi, ezt a számot hívni, és kész is. Kicsit szkeptikusak voltunk, ő mondta hogy akkor X fontot most befizetünk ami le lesz vonva az első három havidíjból és akkor ezt a dobozt vihetjük is, amiben egyébként a modemruter van. A lényeg hogy ott vettünk routert, és telefonon kell megadni az adatokat és onnantól számolva 3-7 napon belül Whoálá van net. Hát legyen. Routerrel a kézben eljöttünk, majd telefon és 3 nap múlva jött az sms, hogy akkor tessék használni, mert már működik is a net.

TV-díj azaz "MONDD MÉGEGYSZER, HOGY MIVAN, ÉS LÖVÖK (by ponyvaregény) ügyfélkezelés":

Minden lakásban, minden tv után fizetni kell tv díjjat. Ezt állítólag mérik, az utcáról, és ha nem fizetsz tv díjat akkor 1000 fontra büntetnek. Ennek ellenőrzésére pedig vannak olyan hivatalos személyek, akik fel vannak jogosítva arra, hogy bejöjjenek a lakásodba!

Szóval tv díjat fizetni kell!

Most költöztünk ide, evvel nem is foglalkoztunk még, amíg meg nem jött az ilyenkor szokásos "tv-díjat márpedig fizetni kell" felszólító levél!

Alábbiakban itt a felszólító levél, ami egyben hivatalos, barátságos, és roppant mód fenyegető. A hivatalok nevét egy az egyben fordítva, mert ez így viccesen hangzik :D

"

Ezúton értesítünk arról, hogy hivatalos (feljogosított) személyünk a Végrehajtó Osztályunkról meglátogat téged.

Ezt teszi azért, mert nyílvántartásunk szerint még nincs TV használhatósági jogod, és nem kaptunk még tőled választ a megkereséseinkre.

A Rendőrség és Bűntényi Bizonyítékok 1984-s törvénye, vagy a Skót bünügyi törvény alapján meg kell tudnunk, hogy használsz-e tv-t.

Úgy érzem az én felelősségem tájékoztatni téged, hogy a neved lehet hozzá lesz adva a Nemzeti Végrejatói Adatbázishoz, és ha bűnösnek találunk a büntetésed 1000 font is lehet. Mi ezt az értesítést nagyon komolyan vesszük, a múlt hónapban 60,322 engedélyszegőt kaptunk el.

Ha te éppen költözől, kérlek vedd fel a kapcsolatot velünk.

John Hales

Régió Menedzser

Észak-északnyugat Londoni Végrehajtási csoport

"

Tortarendelés KIS CSÚSZÁSSAL, DE TÖKÉLETES PROBLÉMAKEZELÉSSEL:

Jött Bori szülinapja, és új helyünkön Willesden Green-ben van cukrászda! Szóval a feladat adott, bementem és rendeltem egy tortát. Amin a lengyel eladócsaj igencsak meglepődött ahogy mondta nem nagyon szoktak pár napra előre rendelni tortát, inkább bemennek és vesznek egyet a kirakatból.

Szóval ennek megfelelően konkrétan egy papír fecnire felírta, hogy depositot fizetett, és még mennyit kell fizetnie, és dec6-n és 11 óra. Ez az elismervény, hogy rendeltem :D

DSC_01051

Ott is voltam dec 6-n negyed tizenkettőkor. Amikor kiderült, hogy nincs ott a torta. Telefon a főnöknek, majd a csaj megnyugtatott hogy várnom kéne 5 percet, mert nem is érti miért, de nem hozták át a két utcányira lévő pékségből. Nem volt más hátra hát mondtam, hogy jó akkor várom. A csaj még odafordul hozzám, hogy nagyon sajnálja kérek esetleg kávét, vagy teát? Mondom köszi nem, mondja hogy nagyon sajnálja és fogadjam el a várkozás miatt. Így kértem egy Capuccinót. 3 perc múlva jött is a főnök, egy nagy fehér furgonból vágódott ki és rohant be a boltba az apró tortásdobozkával.

Így igazán nyugatiasan dobozzal az egyik kezemben, Capuccinós papírpohárral a másikban batyogtam hazafele :D

TaxCredit ügyintézés TELJESEN ÉRTHETETLENÜL:

Költözés, és új munkahely okán be kellett ezt jelenteni. Persze nem lehet máshogy, csak is telefonon. Csörög beleszól egy faszi. Rögtön azzal kell kezdeni, hogy mi az NI számom. Mondom neki, és innentől kezdődtek a problémák! Háromszor kellett elismételnem, hogy 73. Harmadikra azért sikerült ezt a problémát megoldani, mert elővettem a nem létező orosz akcentusomat, és erősen megnyomva mondta, hogy tRRRRRRRRRRRiiii. Ezután minden poklok poklát éltem át, emberünk úgybeszélt, hogy abszolút semmit nenm értettem. És már pedig ez egy telefonos beszélgetés, tehát nem ártana záros hatáirdőn belűl válaszolnom, meg hát azért fontos ügyet intézek, és kell a TaxCredit. De volt olyan, hogy a kérdésből egy szót sem tudtam kihallani ... 2 perc után közölte emberünk, hogy van még pár biztonsági kérdés, szóval azt ajánlja hogy hívjam őket újra egy másik "tanácsadó"-ért ...

Felhívtam újra őket, most egy beszéde alapján kormos kiscsajt kaptam. Ez is szörnyű volt, de egy picit jobban haladtunk, bár eléggé döcögött.

Olyanok voltak például, hogy :

Mondom kettes lakás, azaz "flet tu", ő meg visszakérdez "flááát twu?"

Nagyon borzasztó volt, szörnyű élmény volt ...

Ma felhívtam őket újra, de kértem már egy magyar tolmácsot. Azzal leegyeztettem, elvileg minden változásomat jól írták be a rendszerbe.

Ezek a telefonhívások borzasztó élményt okoztak!

Bank címmódosítás, BANKHOZ ILLŐ PROFIZMUSSAL:

Lloyd's banknál vagyok, szólni kell nekik is, hogy más a lakcím. Van internet bankingom, így kézzenfekvő volt, hogy ott probálom ki van-e címváltozásos opció. És volt. Gyakorlatilag annyi az egész, hogy kiküldtek a régi címemre egy formanyomtatványt, abba kell beírni az új címet, aláírni, és visszaküldeni nekik. Precíz, bankos munka.

Telefonszolgáltatónál címváltoztatás A TÖKÉLETES PÉLDA

A telefonszolgáltatóm a 3. Ez a neve. Három :D

Szóval ott is van netes accountom, belépek és már benn is vagyok a címváltoztatás opcióban! Beírom az újat, elmentem, és már meg is szólalt a telefonom, sms-m érkezett (sms-t angliában nemes egyszerűséggel szöveges üzenetnek hívják :D Szerintem nem is értik meg az SMS szót) Szóval sms-t küldtek, hogy változás történt és ha nem tudok róla hívjam őket azonnal. Perfect!

2008. december 11., csütörtök

Elves Dance!

Send your own ElfYourself eCards

2008. december 9., kedd

Relationship

Szóval az úgy volt, hogy megismertük egymást. Aztán telt az idő. Aztán felköltözött hozzám. Aztán telt az idő. Aztán meg együtt elköltöztünk, összeköltöztünk.

Gyakran a szobatársamként írtam róla, mostanában a lakótársamként, de hát igaz ami igaz, mi bizony kapcsolatban vagyunk egymással, már régóta együtt vagyunk Borival.

Sokszor, sokan nem értették a helyzetet ezért most úgy gondoltam leírom.

Tudom, tudom hogy most sok férfi szív szakad meg Bori miatt, és sok női a hír hallatán úgyhogy most kárpótlásként hallagassátok meg állandó kommentezőm és evvel a poszttal 100 forint fogadáson bukó Gege haverom bandáját a NehézÁramot. (Micsoda felkonf Gege! :D)

http://www.myspace.com/nehezaram

Nos egyébként telnek a napok, a Novotel Paddington hétköznapjai sose telnek el szürkén Lacza és a Gili gondoskodik róla. (készülődik már egy hosszabb poszt erről)

Szombat este a szülinapi vacsora is megvotl bár nem teljesen úgy ahogy el lett tervezve. Erről meg holnap! :D

Bori pedig nagyon szépen köszöni a szülinapos kívánságokat!

Jó éjszakát

Pár kép még a végére:

 

DSC_01042

Teljes használatban a nappali

DSC_01043

A hálószoba

DSC_01052

Szombati vacsora

DSC_01053

Ez azért elég öreguras

DSC_01058

Itt vacsoráztunk

DSC_01060

Ezt a hírdetést látva a metróban ...

DSC_01055

... mi mást is ihattam volna :D

2008. december 6., szombat

Happy Birthday

Nagy hét van, Borinak csütörtökön volt a névnapja, és ma van a szülinapja!

 

Szóval csütörtökön beültünk egy hangulatos írkocsmába (Flynn's), ahol később csatlakozott még Halma is. Szakközépben együtt nyomtam le a 4 évet vele, és már kinnt vagy ő is régóta Angliában de csak most lett alkalom találkozni. Mi is költöztünk, ők is, így biciglivel 10 percre vagyunk egymástól. :D

Szóval Guiness-t, John Smith-t, meg Cider iszogattunk, dumálgattunk, csendesen megünnepeltük a névnapot. Kapott egy csereps virágot is, így már van növény is az új lakásban bár aggódunk hogy napfény nélkül meddig bírja. (Kb. már vagy másfél hete semmi napsütés nem volt London felett) Este még ettünk egy csirkést is, és megkellett állapítani, hogy nem olyan mint Claptonban volt. Rosszabb. Ismerkedünk a helyi vendéglátó egységekkel :D

 

Ma pedig szülinap van! Borika szülinapja :D

100_1132

Ragyogó napsütésre ébredtünk, meglepő volt :D. Angol hagyományoknak megfelelően van "Birthday Girl" kitűzője (amit egésznap viselnie kell :D), reggel lufi mindenhol, ebédhez lesz még meglepi (amit most még nem írhatok le), aztán este pedig elmegyünk vacsizni.

Leicester Square-re megyünk egy jónevű étterembe 7-re, ahol 5-7-ig Happy Hours van, azaz mindenféle pia akció. A Happy Hours-nak is nagy kultúrája van itten, minden pint sör 2 font, egyet fizet kettőt kap koktélok, van olyan hely is, ahol a nők ingyen ihatnak ... Szóval asszem ma megnézzük, hogy ott milyen a Happy Hours :D Vacsi után meg lehet benézünk az étterem felett lévő Clubba is. (Egyébként épp most van arról szó, hogy betíltják majd a Happy Hours-kat, de erről egy másik postban)

Ez várható mára :D

Boldog Szülinapot a kis lakótársamnak :D

Képek ma reggelről:

100_1128

100_1130

2008. november 30., vasárnap

The Flat

 

Konyha:

100_1101

100_1102

100_1103

Nappali:

100_1106

100_1105

2008. november 29., szombat

Willesden Green

Nos tehát Hackney kerület Clapton kerületrészéből, elköltöztünk Brent kerület Willesden Green részébe!

Kelet Londonból, Észak - Nyugat Londonba!

Költözéssel minden rendben volt, bár túl gyakran nem nagyon akarom csinálni :D Sok pakolás, rendezgetés jáááááááj :D

A "város" központban lakunk a fő utcán. Egy hét elteltével jónak tünik a lakás, működik minden, rendezkedünk befele szépen. Bori egy órával utazik így kevesebbet, én meg 20 perccel. Jó döntésnek tünik a költözés, bár pár jó barátot ott kellett hagynunk Claptonban, de majd tartjuk a kapcsolatot. Szóval most fél évig Willesden Green-ben élünk majd :D

 

Egyúttal lezárult a blog negyedik fejezete is, és elindult az ötödik!

 

Holnap képek a lakásról.

2008. november 21., péntek

Before moving

 

Nagyjából bepakolva minden (pár napja beszéltem a sarki török bolttal, hogy kéne doboz, azóta minden este ki van készítve pár, hogy elvigyem :D), holnap megyünk átvenni a kulcsot! Kell venni még vasalót, porszívót :D Aztán vasárnap költözés!

 

Jelenleg éppen egy óltári nagy jégeső! van, nem is értem :D Jövőhétre meg még havat is mondanak. Változik a klíma :D

 

A héten újra indítottam a .hu-t, pár apróság van is rajta. KATT

2008. november 18., kedd

Budapest is in TheLondonPaper

 

A London Paper London egyik délután megjelenő ingyenes újságja ha jól tudom 800.000-s példányszámban. Minden nagyobb gyalogos csomópontban ingyenesen osztogatják délutánonként, ezt olvassa mindenki a metrón, buszon, vonaton.

 

Na már most a mai utazás mellékletében Magyarországról írtak, illetve Budapestről képnek pedig a Lánchíd volt feltüntetve.

Az újság jó hétvégi kiruccanásként ajánlja Budapestet. A cikk gyakorlatilag arról szól, hogy mivel 330 forint egy font, milyen nagyon olcsón lehet berugni, és kajálni nálunk :D Éttermeket, és szórakozó helyeket ajánl ahol a már olcsó "helyi sör" fél literje! - ez külön kiemelve, mert ugye az kevesebb mint egy pint - a Dreher csak 1.70 font átszámolva! (Londonban 3 font körül van egy pint)

Illetve abban az országban, ahol szombatonként két csatornán is olyan órás-másfél órás műsor megy, ahol emberket követnek az ócska piacokra és szakértőkkel beszélik meg, hogy az adott tárgy megéri-e az árát, vagy jó vétel-e, na abban az országban külön ajánlják az Ecseri piacot, illetve a Novák piacot. (Sose hallottam a Novák piacról)

 

Érdekesség, a Gulyás levesünket nem levesként írják, hanem mondjuk úgy fordítanám, hogy tányérja a gulásnak. :D (Egyébként már értem a gulyás leves körüli nagy meglepődéseket, mert az itteni leves léből áll és annyi. Én legalábbis nem találkoztam még olyan levessel amiben legalább tészta lett volna, nemhogy hús!)

 

Nagyon jó volt olvasni az  újságban Pestről, büszkeség öntött el, és boldog voltam, szóval  a metrón  oda is fordultam a mellettem ülőhöz, hogy megmondjam neki ez az én kis hazám, meg innen jövök rábökve az újságra, de egy igencsak nagydarab kormos srác volt a szomszédom nagy gettó sapkában, és az Ipodján nézett valami gengszter klippet, szóval gondoltam nem fogja érdekelni a dolog. Jobbról meg egy indiai ült, ő meg nem értette volna :D

 

Asszem mostanában sok lesz az angol piatúrista Pesten :D

 

A linkje a cikknek: KATT

2008. november 17., hétfő

Moving House

Elöszőr is Gege Öcsémmel beszélj a Cidert illetően! :)

 

Folytatom még a Big Week beszámolót, csak jelenleg sok a tennivaló. Egyfelől meló van ezerrel, másfelől pedig Borival költözünk! Elárultam a titkot :D

 

Itthagyjuk a londonimagyarok irodát, és saját lábra állva kiveszünk egy lakást! Kb. másfél hét lakás, és studió nézegetés után találtunk egy egyelőre jónak tünőt, a puding próbája ugyebár az evés lesz. KOPP KOPP KOPP.

Szóval ebből kifolyólag sok a tennivaló, a héten mától kezdve általános program a csomagolás.

 

Nagyon jó kis storykat gyűjtöttünk be eddig a költözéssel kapcsolatban, ha lesz idő majd mindent leírok. Leginkább az ügyfélszolgálatos intézések tanulságosak, és érdekesek (saját netet rendeltünk, elötte meg BT line-t kellett élesíteni, stb...). Bár a lakásügynökségek is megérnek majd egy bejegyzést :D

 

Notehát ezen a héten vasárnap költözünk Willesden Green-be. Kelet Londonból irány Nyugat Londonba, ezzel elkezdődik az ötödik szériája a blognak!

 

További jó olvasást :D

2008. november 4., kedd

Third day of the BIG WEEK

Eljött tehát a Péntek, amikor délben szállt le Mex, Kati, és Erik gépe Lutonon. Kimentünk eléjük Petivel Baker Streetre, hogy elkísérjük őket az előre lefoglalt szállásukhoz.

S7301109

A reptéri busz

S7301111

Metrón

S7301113

DSC_00948

Kensal Green metróállomás (Kati, Erik, Mex)

A szállás egy tipikus Hostel volt, a recepciós lányok éppen hogy nem szartak a fejünkre. Beszéltek egymás között,  amikor Mex odafordul hozzánk, hogy "te én ezeket értem. Spanyolok" :D így a bejelentkezés további része spanyulol folytatódott.

A szoba mondhatni tipikus hostel szoba volt

S7301115

Aznap éjszakára két ausztrál volt a szobatársuk.

Beköltözésük közben én elmentem a folyosón lévő klotyóra, majd dolgom közben kinéztem az ablakon. Ez a látvány tárult elém:

S7301119

Egy tipikus angol rémisztő temető volt a tőszomszédságában a hostelnek. Esténként bizonyára síri csend van arra fele ...

Eriket meg beköltöztettük még hozzánk, majd délután be a városba. Tottenham Court Road-n találkoztunk.

S7301135

Ez rögtön a Soho széléln van, így azon átvágtunk, majd China Town. Picadilly, Trafalgar Square, Leicster Square.

S7301145

S7301153

S7301163

Persze útközben bedobtunk pár sört a Sport Bar-ban:

DSC_00952

A társaság el is készült teljesen, mindenki ment feküdni. Mi is haza Claptonba, hogy aztán hajnalban durranásokra, és kormosok ordibálására ébredjünk. Következő nap volt a városnézés napja.

2008. november 1., szombat

Second day of the BIG WEEK

Míg el nem felejtem:

- Gege, megkéne beszélned egy helyet, időpontot öcsémmel, hogy átvehesd a megnyert Cideredet!

- Jelenleg igazi csípős hideg van Angliában,pár napja hó is esett, meg is betegedtem.

Folytassuk kalandozásunkat a nagy hét második napjával:

Meglepetésünkre másnaposságra ébredtünk Petivel, és Bori sem volt szokásához híven ragyogóan sugárzó azon a reggelen. A első nap határozottan nyomott hagyott rajtunk. Pár órát igénybe vett, mire elhatároztuk magunkat, és el is készültünk, ám utánna olyan lendülettel indultunk el, hogy semmi nem állíthatott meg minket. Elindultunk Brightonba, ami Londontól közvetlenül délen a Csatorna tengerpartján van.

S7300902

Elindultunk, de nem igazán tudtuk mikor mennek vonatok, szóval London Bridge-nél derült ki, hogy majdnem negyed óránként. Vettünk jegyet:

- Megkérdeztük, mennyi a retúr jegy. Mondja emberünk, hogy 16 font. Oké, kérnénk hármat. Kiadja majd mondja, hogy összesen 31 font. Nem értettük, odaadtuk a pénzt és eljöttünk. Megnéztük a jegyet, azon meg egynek az odavissza ára 21 fontnak volt feltüntettve ...

Indulás elött még kávé, és banán. Egy órás út, ez a gyakorlatban egy óra alvással racionalizálódott, és mikor felébredtünk BUMMM! Kiválóan érezte magát mindeki, üdék és frissek voltunk, meg le is kellett szállni. Megérkeztünk, elöttünk volt egy új város felfedezése.

Ki a pályaudvarra, wc, majd Borinak eszébe jutott egy jó ötlet:

- Vegyünk város térképet!

Turistáknak való térképkiadó, bedobom az egy fontot, az meg elnyelte. Mögöttem egy turista bolt, ahol már benn is van Peti és Bori térképet keresni. Sehol nem találjuk Borival, szinte már tűvé tettünk mindent a boltban érte, minden polcot megnéztünk. Peti meg csak áll mellettünk és röhög. A kezében egy ingyenes Brighton térképpel ...

- Na menjünk nézzük meg a tengert. - mondja öcsém.

Ki az utcára, forgatjuk a térképet, túristaként jogod van rögtön eltévedni :D

Nagyjából belőttük a pozíciónkat, irány. Forgalmas utca, sok kis apró bolt, nagyon jó városi hangulat.

S7300909

S7300911

Majd öcsém egyszercsak megáll, és bámul. Meglátta a tengert, ami az utca végén van.

S7300915

Lépteink sietősbe váltottak, de azért még beugrottunk egy kis kajáldába, vettünk sültkrumplit a tengerpartra. Mert azt úgy kell. Vagy mert csak kezdtünk éhesek lenni :D

S7300921

S7300925

S7300929

Le a partra, öcsém a hullámokkal küzdött, hogy bevizezze a kezét, hogy megkóstolja a tengert. Ezt a gatyaszára bánta, az jobban vizes lett, mint a keze. Aztán felfigyeltem valamire! Kezemben a krumplis dobozzal mintha egyre több sirály lebegne felettem. Mondom is Borinak, Petinek, hogy na most készítsétek a fényképezőgépetek! És kidobtam a kavicsokra egy krumplit.

Na ebben a pillanatban szabadult el a pokol! Nem tudom honnan, de kb 40 sirály csapott le ránk és az egy darab krumplira, közvetlenül elöttem fél méterre lebegtek, verekedtek egymással. Behúzott nyakkal hátrakiáltok a többieknek, hogy "ez nagyon kemény", hátra is nézek, és mit látok? Ezek ketten már vagy tíz méterre tőllem futnak el szinte derék magasság mélységben. Ekkor vettem fel a menekülő pózt én is, de jó pár sirály egészen a betonos részig követett.

Bár menekültek, de pár kép sikerült.

S7300932

S7300933

S7300935

Megettük krumplit, kidobtuk a dobozt. Elindultunk újra a partra.

DSC_00942

S7300937

S7300939

S7300942

S7300960

S7300971

Elsétáltunk a mólóig.

S7300989

S7300996

S7301006

A mólón volt egy igazi angolos játékterem, mindenféle géppel. Lövöldöztünk, autóversenyeztünk, de a legjobb akkor jött! A lóverseny gép!!!

Őt ló kötött egyenes pályán elindul és valamelyik nyer. A lovak színei alapján lehet fogadni, a fogadási tét 10 penny. Minden lónak megvan az odsza, amíg a gép visszahúzza őket a starthoz addig lehet fogadni.

S7301011

S7301013

S7301017

A nap folyamán kétszer is nyertem 2 fontot 10 pennyvel :D

S7301015

Persze üres zsebbel jöttünk el :D

S7301019

Majd megtudtuk a mólón, hogy ne etessük a madarakat :D

S7301025

Ekkor már jól átfújt minket a szél, meg az idő is eltelt, irány a parti vendéglátó egységek, eljött az estebéd ideje! Egy WetherSpoon-ban kötöttünk ki, ahol a délutáni ajánlat Fish and Chips volt, forró teával. Amikor kihozták a teát, öcsém egyszercsak elsápad és kifakad a mondat belőlle:

- Bazd meg tényleg Angliában vagyok!

A tea mellett ott volt egy kis csupor tej. :D

Fish and Chips isteni, a halhoz kaptunk citromot, szóval a teát is be tudtuk ízesíteni. Bár öcsém ha már Angliában van tejjel itta. " Nem rossz,de valami hiányzik belőle" :D

S7301030

S7301031

Nézelődtünk még utánna a városban jobbra - balra, találtunk egy ACDC boltot is :D Nagyon jó a hangulata a városnak, különösen a tengerpart miatt. Én még gondolkodóba is estem ...

Majd hazafele vettük az irányt.

Vonaton:

S7301058

S7301068

Metrón:

S7301087

Újra vonaton:

S7301095

S7301098

 

Élmények feldolgozása, majd alvás. Másnap jöttek a többiek!