Visszautazás előtti napon pakolgatom be a dolgokat a bőröndbe, ami ugyancsak kezdett tele lenni minden földi jóval, mikor is a szemem megakad az öltönyömön, amit az esküvőre vettünk. Vigyem? Ne vigyem? Aztán meghoztuk a döntést Borival, nem hozom ki, mert minek?
Repülőút szép volt, jó volt, fentről látni a dolgokat mindig másabb.
Hazaértünk kis lakásunkba, amire távollétünkben Halma és Bernadett rá - ránézett, hogy minden rendben van-e, na meg kezelték a leveleinket. Innen is köszönet nekik!
Kipakolni nem volt kedvünk, sokkal inkább letargiás állapotunkban voltunk.
- Egy Cider?
- De bizony ám!
Másnap hétfő, én elkezdtem nagy álláskeresésemet - lévén hogy mikor hazamentünk Magyarországra, én felmondtam az akkori londoni melómat. Azt már nyáron eldöntöttem, hogy ha van rá módom, soha a büdös életben nem fogok hotelben dolgozni többet, így inkább pincér, pultos melókat céloztam meg. Betanultam előre szóba jöhető interjúkérdéseket, meg fogalmazgattam magamban jó válaszokat rá.
Kedd délelőtt csörög a telefon, XY egy fejvadász cégtől, megkapták az életrajzom, holnap tudok-e menni interjúra, és ha az sikeres, akkor délután pedig az ügyfélhez. " Hát hogy a viharba ne?" - mondtam magyarul magamban, angolul meg csak egy visszafogott, szolid " Yes I can" hangzott el.
Délután Borikámmal teszünk-veszünk itthon, amikor egyszercsak kopognak az ajtón. Na, itt felszökött az adrenalin. Több okból is:
- Az utcáról kapucsengővel lehet bejönni!
- Szomszédokat nem ismerjük!
- Nem várunk senkit, miért kopognak be hozzánk?
- Az ingatlan iroda, akiktől béreljük a lakást, külön üzenetben hagyták meg már régen, hogy ha ők keresnek minket illetve a ház lakóit, akkor mindig telefonálnak előtte, mert régebben már volt ilyen betörés, hogy rájuk hivatkozva jutottak be a házba.
Nos hát egymásra néztünk, és mutattuk egymásnak, hogy nem szólalunk meg, eljátszuk, hogy nem vagyunk itthon!
Megint kopognak, majd kicsit később megint, már erélyesebben! Ekkor már kisomfordáltunk a bejárati ajtóhoz hallgatózni, hogy ki lehet az.
Csend.
Kulcszörgés hangja, majd valaki megpróbálja a kulcsát a zárba rakni!
Na itten sem kellett már több, én elkezdek ordibálni kifele, hogy mégis ki a fasz vagy, és mit akarsz.
Erre kulcs visszavesz, majd mondja egy férfi hang hogy ő az ingatlan irodától van.
- Áááá áááá. - mondom én - Az iroda mindig felhív minket előre!
- Próbállak már hívni titeket két hete. Szerződéshosszabítás miatt! - mondja a férfi hang.
- Az nem stimmel, mert nem volt hívásunk! - erősködök.
- De hívtalak titeket, az irodától vagyok a szerződés miatt.
- Tudod mit? Akkor hívjál fel most! - ordibálom ki a zárt ajtón keresztül.
- Jó! Add meg a számod - kiabálja vissza a férfi hang.
...
Na itt elakadtunk, hogy mi van?! Ez ennyire hülye?
Aztán folytatta a srác, hogy akkor becsúsztatja az ajtó alatt a szerződést. Megtörtént, tényleg szerződés volt. Ekkor nyitottuk ki az ajtót, kézben egy - egy golfütővel! A dolog ezek után elrendeződött, új volt a srác, fogalma sem volt az iroda szabályáról, bla-bla-bla.
Megnyugodva, de még az eset hatása alatt leültünk kanapénkra, majd látom, hogy kaptam emailt. A fejvadász cégtől írt a csaj, hogy megerősítse a másnapi interjú idejét, helyét, és hogy felhívja a figyelmemet, hogy mindenképpen öltönyben menjek!
...
Itt leesett a lánc, ahogy Dr. Csillag mondaná. Borival egymásra néztünk, még el sem múlt az előző ingatlan irodás emberrel való történet, erre itt a másik probléma.
Mindkettőnknek bevillant a csupán két nappal azelőtti párbeszédünk: "Vigyem?", "Hát szerintem nem lesz rá szükséged", "Ja igaz. Nem viszem Londonba az öltönyt"
Holnap reggel megyek lehet, hogy két interjúra is, este fél 7 van, és nincs öltönyöm. Felkaptuk magunkat, irány a Primark az Oxfordon! A vége az lett, hogy beszereztem egy új öltönyt, és így két nap alatt vissza is szoktunk Londonba.
Interjú jól ment, fejvadász céges csaj átírta az életrajzom szupi csocsi angol módira, aztán mentem is a céghez is interjúzni.
Ez a Deutsche Bank épületében volt, a főnököknek kell felszolgálni. Interjú lement, majd hívnak.
Utána való napokban életrajzküldés, közben Bori hangolódott a suli kezdésére következő hét hétfőre.
Voltam még utána egy interjún az Oxo Tower-ben is (London egyik híres torony épülete ahol a legfelső emeleten van egy étterem és oda kerestek pincért), ahol voltam próbanapon is, majd a nagyfőnök is behívott még egy interjúra. Aztán mentem volna még egy próbanapra, de azon a napon felhívtak, hogy a nagyfőnök beteg, és majd hív, ha meggyógyult. Azóta is hív :)
Közben pedig elmentem egy olasz étterembe is próbaműszakra.
- Szia. Csak öltözz át, nem mondunk semmit, hogy mit csinálj, csak kiváncsiak vagyunk, az eddigi tapasztalataid alapján hogyan boldogulsz egy étteremben.
Negyed óra telt el, hívott a főnök, hogy üljünk már le hátul. Jó voltam, ennyi elég is volt a próba műszakból, minden rendben van, hívnak majd.
Eljöttem, majd várakozó pozícióba helyeztem magamat. Itt azért szögezzünk le valami fontosat! Félreértés ne essék, kutya füle semmilyen pincéri tapasztalatom nincs, leszámítva azt az esetet, amikor Karácsony napján a Novotelben egy angolul nem tudó francia családtól vettem fel a rendelést! Ámbátor elméletben tudok mindent! :D
Na, a vége az lett, hogy azóta egy kis olasz étteremben (kb. 45 asztal) dolgozok az Angel Station-nél, túlvagyok már az első héten is, próbálok mindent megtanulni. Ami azért sem egyszerű, mert a kajanevek olaszul vannak az étlapon, de pont emiatt könnyedén lehet kezelni a vedégeket. Nem utolsósorban pedig igen pimasz összegek esnek be a nap végén borravalóként adómentesen a pici kis zsebembe.
Borinak közben elkezdődött a suli, gyakorlatilag minden a régi, ám múlt héten árnyék vetődött a békés napokra az iskolában, amikor magához hivatta az igazgatónő!
- Hamarosan el fog menni az ének-zene tanár, és arra gondoltunk, szólunk neked, hogy valószinűleg te vennéd át a helyét. - mondotta ő.
Bori elsápadt, és tiltakozott, de nem lett megbeszélve semmi konkrét ezzel kapcsolatban. Szóval Bori nem ének - zene képzettségű, és piszkosul nem is akar azt tanítani! Meglátjuk, még mi lesz a dologból!
És a blog bejegyzései újra elérték napjainkat ...
