2008. december 16., kedd

Discrimination, and news from the Hotel

Kezdjük egy érdekes példával a nyugati világ rendszeréről ami a kirekesztést, és ide csatolhatóan a rasszizmust és avval való harcot vagy visszaélést tökéletesen bemutatja!

 

Szóval Bori iskolájában az ötödik évfolyam ma este karácsonyi koncertet ad, azaz a kisdiákok nagyrésze már hosszú ideje énekeket tanul és próbál, majd azt előadják a szülők elött. Az egyik osztályba jár egy süket-néma kislány, akit nem raktak bele a műsorba.

Ma az igazgatónő kapott egy telefonhívást, a hívó fél nem mutatkozott be, azaz névtelen hívást. A lényeg, hogy ha ma - a kocerten - nem lép színpadra a kislány, akkor a szülők felmennek és nem engedik lemenni a műsort tíltakozva a kislány süket-néma mivolta miatti diszkrimináció ellen!

Szóval az igazgatónő azonnal intézkedett, bement a próbára és közölte az éppen ott lévő egyik szervező tanárral (aki szintén magyar), hogy azonnal írják át a koncertet úgy hogy a kislány is szerepeljen benne, és emiatt a süket-néma tolmács is legyen a színpadon (akinek emiatt minden dalt be kell tanulnia és elmutogatnia).

A végső megoldás az lett, hogy a süket-néma kislány az utolsó nagy közös dalnál fog felmenni a színpadra és "énekelni" a többiekkel.

Tehát, nézzük csak a szituációt, és a felvetődő kérdéseket:

- A kislány szempontjából biztos rosszul esett neki, hogy ő nem lehet majd fenn a színpadon, nem szerpelhet a szülei elött.

- A szülei a kislánynak akarnak jót, de kérdés hogy árt vagy használ-e ez neki majd? Egyáltalán lehet, hogy nincsenek is benne a szülei ebben a betelefonálósdiban.

- Mi a jobb? Ha a kislányban tudatosodik elöbb-utóbb, hogy ő nem olyan mint a többiek, vagy ha úgy kezelik mintha olyan lenne?

- A szervező tanárok valószínüleg természetesnek vették, hogy egy süket-néma kislány nem igazán tud mit csinálni majd egy zenés, éneklős előadáson, de lehet hogy nem kellett volna?

- Helyes-e egy névtelen betelefonálónak engedni?

És még talán sok más kérdés is felvetődik, de ami az itteni kultúrát és viszonyt illeti a diszkrimánó elleni küzdelemben:

- A kislány szülei szintén süket-némák ők biztos nem telefonálhattak be! Tehát valaki annyira magáévá tette a szerinte diszkriminatív ügyet, hogy képes volt még névtelenül fenyegetőzni is.

- Az igazgatónő megijedése érthető lehet, mert egy ilyen eset másnap már újságban lehetne címlapon a diszkirminatív esettel, és innentől kezdve a diszkriminatív igazgatónővel, tanárokkal együtt. Pedig hát valljuk be őszintén a kislány nem sokat fog felfogni abból ami történik.

Hogy mi lehet a tanúság?

Valószínüleg a többi diák nem fog semmit észrevenni abból hogy a kislány fenn van-e, vagy nincs a színpadon, a kislány örülni fog neki, bár kitudja, hogy a jövőben hogy hat rá a koedukáció, a tanároknak figyelni kell mindenre, és emberek képesek foglalkozni mások dolgaival.

Talán az a helyes, hogy mindenkinek megadjuk a lehetőséget az érvényesülésre?

 

És most tessék! Tudom ám, hogy sokan olvassák a blogot, szóval nagyon kiváncsian várom a véleményeket erre az esetre? Ilyen előfordulhatna MO-n? Tessék kommentben írni véleményeteket!

 

Más. Folytassuk hírekkel a Novotel Paddington Hotel világából:

- Holnap frissítő tréningen veszek részt a három hónapja tanult "különleges kiszolgálás" témaköréből.

- A három hónapja nyitott hotelünk különböző pontozási elveket összegezve a rangsort nézve az első a londoni Novotelek között.

- Ez remélem januárban bónusz pénzt jelent  :P :D

- Januárban lesz Személyzeti buli .

- A kollegákkal érdekes viszonyban vagyok, a főnökkel néha nagyon jóban, néha ritka szarban.

- A Radisson-ban kialakított "Hungarian Maffia" hangulat itt is kezd már kialakulni, egyre több magyar dolgozik a Hotelben.

- Jövőhéten letelik a probaidőm, kiváncsian várom majd, hoz-e ez változást ...

 

Egyébként meg a másik blog is, és az amerikaifutball.hu is él, a magyar szolgáltatónál lévő blogot az Index.hu szombaton ismét kirakta címlapjára az ajánlóba.

4 megjegyzés:

En írta...

Ezeken túl no comment:

http://baltazarszinhaz.hu/index.php?lang=hu

http://www.ellenfeny.hu/index.php?view=article&catid=115%3Atancfesztivalok&id=580%3Aamikor-a-lelek-tancol&option=com_content&Itemid=123

http://www.gordulotanc.hu/in.php?lang=hun

http://www.port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=36622&i_city_id=3372&i_county_id=-1

Névtelen írta...

MO-n nem is járhat szerintem egy süket-néma gyerek "normális" iskolába. Innentől kezdve nagyon nincs mit hozzátenni.

Névtelen írta...

Magyarországon? Elméletileg minden iskola köteles fogyatékosokat is felvenni az osztályba, mivel minden iskolának kell, hogy legyen gyógypedagógusa. Persze ez nem így működik. Gyógypedagógusa elvétve van egy-két iskolának, és az , hogy fogyatékosokat integráljanak, arról szó sem lehet. Kivédik úgy, hogy már az általános iskolákba is felvételi van és ott a szóbeli alkalmával, miután rájöttek, hogy vmilyen fogyatékkal él (kerekesszékes, látásában- hallásában akadályozott) elutasítják, vagy kisegítőiskolába küldik -- indokolatlanul természetesen, hiszen értelmileg nem akadályozott. Ha még is vissza küldik a kisegítőből akkor kénytelenek felvenni, mivel abban a kerületben lakik, felveszik utána az állami támogatást (a fogyatékkal élők után több mint egy normál gyerekre) mondván a fejlesztésre, speciális eszközökre költik, persze neeeem. (tisztelet a kivételnek) Vagy a szülő, megelégelve az ide-oda tologatást, beíratja gyerekét egy alapítványi iskolába, ahol megfelelő segítséget és szakmai hozzáértést kap, de kemény pénzeket fizet. Vagy egy állami iskolába járatja, ahol integrált oktatás folyik, de a tananyag nem megfelelő, túl sok/ vagy éppen túl kevés, és a gyerek lemarad, hiszen mondjuk nem értelmi fogyatékos-- hanem hallásában akadályozott -- és ugyanazt a tananyagot tanulja mint ért. fogyi társai. Vagy van még egy lehetőség--- az alternatív pedagógia (waldorf, montessori) -- ahol más pedagógiai módszerekkel tanítanak ép és fogyatékkal élő gyerekeket. Amúgy meg kussoljanak, húzódjanak vissza a kis családi körükbe, ne menjenek ki az utcára, mert ők fogyatékosok, a társadalom nem kívánt tagjai. Ez az általános szemlélet Mo-n. Sokan vannak, akik próbálják ezt megváltoztatni, de ez még mindíg kevés....
Heni

Névtelen írta...

Sziasztok Laca és Bori!
Laca, lehet hogy még emlékszel rám:) Azóta hogy írtam neked, már én is itt élek Londonban két hónapja és erősen fáj a szívem a tanítás után, mivel 8 évig ezt követtem el otthon, de hát a nyelvtudásom egyelőre csak óvónéniként enged dolgozni.De ez itt most egy szakmámbavágó téma:))))
Szóval a hozzászólásom annyi, hogy ha nem is a süket-néma gyerekekkel kapcsolatos megkülönböztetés miatt, de lehetséges otthon is effajta szülői helyzetkezelés,(pl. a romák erősen érzékenyek a témára) mikor a tanár döntését ilyen módon próbálják felülbírálni, és egyre inkább úgy tűnik, hogy a szülő az "úr", ha igaza van, ha nem. (Tudnék otthoni példákat mondani.)Ebben az esetben mondjuk a szülőnek(vagy a betelefonálónak) adok igazat, én is inkább engedtem volna a kislányt fellépni, mert itt inkább a szereplés a lényeg, nem a tényleges hozzátevés a műsorhoz, és ezt ugyebár nincs joga a kollegának elvenni a gyerektől. A másik, hogy az angolok nagyon látszatemberek, mint tudjuk, és már attól boldogok, hogy a gyerekük ott van a műsorban. Erre nagyon jó példa amit oviban látok, hogy a gyerek nem tud festeni, me túl korai még ebben az életkorban,és amíg a gyerek eszi a festéket, az óvónő megfesti helyette a képet aztán kirakják a falra, hogy ez Pistike (Jamie-ke, Jessike...:D) munkája és anyuka tök happy.
Amúgy sok boldogságot kettőtöknek és üdv a kollegának:))))