2008. február 10., vasárnap

Város nézés, és a Camden-i tűz / Sightseeing and Camden's fire

Úgyhozta a hétvége, hogy Laczának mind a két hétvégi napja szabad lett, így szombatra felvette turista ruháját, felcsatolta fényképezőgépét, és irány London nevezetességei. 5 hónap itt lét után talán ideje is :) Ákos egész nap pihent, ma reggeliztet, most Lacza élménybeszámolója következik a tegnapi napról.

Szombat délelött Zsomborral, és Anitával nekiindultunk a városnak. Főbb uticélok Erzsi háza, Parlament, szóval a szokásos.

Elmentünk a Green Parkig, amin átsétálva elöttünk is állt a Buckhingam Palace. Hatalmas tömeg volt, épp egy katonai zenekar jött ki a kapun, olyan nagy szőrös kucsmában mindegyik.



Ezután bementünk a királyi dolgokat áruló boltba, ahol nagyon szép, és nagyon drága dolgokat láttunk.

Át a St. James Parkba. Van a közepén egy szép nagy tó.







Átérve a parkon eljutottunk a Guards House-ig, ami gyakorlatilag a királynő lovasságának a kaszárnyája szép nagy alakuló térrel.





A biztonság mindenekelött, de turisták azért fotózkodhatnak! :D



Valami egyiptomi háborúban használt pici kis ágyú:



Field Marshal életútja, Burmában kezdte, Kína, Dél Afrika, Egyiptom stb ... Nem semmi arc lehetett.



Egy őrrel :D



Átérvén a kaszárnyán, jobbra pár utcányira a Downing Street. Az utca két vége teljesen lezárva nem is lehet bemenni ...

Picit tovább, és már ott is álltunk a Parlamentnél, na meg a Big Ben-l.





És ha már London, akkor kötelező a telefon fülkés kép :D



Rögtön a parlament mögött pedig a Westminster Apátság



Vissza a parlamenthez



Számomra érdekes volt, hogy a Parlament rögtön a Temze partján áll, semmi sétáló út, rakpart vagy valami.



A parlamenttől közvetlen átellenben a London nagy szeme:



Ezútán metróval elmentünk Tower Bridge-ig, ahol ottana van a nagy híres Tower:



Itt már kicsiny csapatunk igencsak megéhezett, így hát beugrottunk a Widerspoon nevezetű kocsmába ey Beer and Burger menüre. Szép adag marhahúsos burger, krumpli, és sör 5 fontért. Az ablakokon tűz be a nap, a pub tele van fiatalokkal, ebédelnek, söröznek, egy nagyon hangulatos kocsmában. Jó volt.



Úgy döntöttünk, a Tower-t hagyjuk máskorra, telihassal nem esett már jól a séta. Metró Trafalgar Square-re. Ott van a National Gallery és hogy hogy nem, ingyenes a belépés. Végig néztük, szép volt, ez olyan mint otthon :) Egy kávé utánna, hogy felébredjünk a nagy művelődésből, majd irány Piccadily, ott is a Trocadero. A szórakozás otthona. 4 emelet játékgép, szimulátorok, mindenféle szórakozási lehetőség dodgemmel, katapult géppel együtt.



Játszottunk párat, autós versenyzőset, lövöldözőset :D Beleakadtunk valami kisebb banda háborúba is, vagy 30 kormos 17-18 éves kölyök hőzöngött egymással, a biztonságiak elzárták a gépekhez vezető ajtót. A kormosok között kellett átmennünk, nem volt egy utolsó élmény ... :)

Innen Zsombor, és Anita fáradtságra hivatkozva hazaindult, én meg Borival Camden felé vettük az irányt,
 hogy találkozzunk Zolival. Camden Town-ba beültünk az Elephant Head (Elefánt fej) nevű kocsmába egy Cider-re. Rockabilly kocsma, igen kemény Rockabilly arcokkal. Egyszer csak arra leszünk figyelmesek, hogy kinnt az utcán mindenki felfele néz, meg a kocsmából is mennek ki az emberek az utcára. Nézzük mi is, hát két utcányira 30 méteres lángok csapnak fel. Valami igencsak kigyúlladt. Ekkor jelennek meg a szirénázó autók, megyek is a tűz felé, de az utcát már zárják is le a rendőrök. Aztán az egész utcát lezárták, a kocsmából is ki kellett menni, úgy ahogy van vagy 10 utcányi részt teljesen lezártak pikk pakk. Így nekünk irány a World's End.
Camdenben persze mindenki a tűzről beszélt, illetve mindenki bámulta a lángokat, tűzoltó autók, rendőr autók mindenhol. Így másnap már kideülrt, hogy jól tippeltünk a Canal Market égett le igen alaposan. 

Index.hu cikke

Az egész napi fényképezés miatt a telefonom lemerült, csak egy kép, meg videó elejéig tudtam bekapcsolni, már a World's End elött voltunk (az utca végénél halványan látszik a piros füstös rész):



Hát nem volt eseménytelen a tegnapi nap, természetesen videós úti napló is készült, amint átkonvertáltam, rakom is fel.
Ma megyünk még be Trafalgarra, mert most ünneplik a kínai újévet, és buli, meg tüzijáték van.

Nincsenek megjegyzések: