2008. július 7., hétfő

Silverstone 2008

Hajnal 3kor ébredtem, 3:20-kor már jött is az éjszakai 253-s Eustonig. A buszmegállóban apró Claptoni kötöszködés, 2 latin amerikainak kinéző fiatal srác mindenféleképpen cigit akart kapni egy öregebb embertől, még akkor is ha neki az nem volt. Aztán a barátnőik elrángatták őket, majd - talán az öregebb megkönnyebbülésére - jött is a busz.

Euston, onnan 1 perc séta az agency irodájához. Már voltak ott bőven, folyamatosan érkeztek az emberek. Negyed ötös találkozási időpont ok, konkrét indulás 5-kor volt természetesen emeletes távolsági busszal.

Az odaúton nem sok minden történt, elmajszoltam a szendvicsemet, majd aludtam mint mindenki más.

Kis vidéki angliai táj:

DSC_00471

DSC_00450

DSC_00451

Másfél órás útat követően meg is érkeztünk Silverstone-ba, nem a legjobb idő fogadott, ekkor már gondoltam, hogy jó kis verseny lesz délután.

DSC_00452

Reggel 7 körül is már sokan voltak a pálya környékén, mindefele csapatzászlók, csapatruhákba burkolódzó emberek, távolban már egy két kürt is hangolt a délutánra.

DSC_00463

DSC_00459

DSC_00462

Kis csapatunk is megérkezett.

DSC_00458

Buszról leszállva rögtön mindenki kapott karra rakható belépőt, a többiek bajlódtak vele, és fesztiválos rutinommal rögtön csuklómra pattintottam. Át a belépőkapun, majd az ember aki osztogatta a karpercet jött és kérte is vissza mindenkitől. Mondom, hogy hát én bizony ezt már felraktam, ha gondolja leveheti, mire a srác csak legyint, jól van hagyjad. :D

Ekkor volt a megbeszélés, a lényeg az, hogy a pálya VALE egyenesében leszünk, egy hosszú sátorban, ami fel van osztva éttermekre. Minden egyes ilyen étterem részben egy forma 1-s  szponzor meghívott vendégei fognak reggelizni, ebédelni, teázni. Én az ASCARI-ba kerültem, Derick volt a főnök. Tipikus angol, jó arc.

Minden rendezvény elött van kötelező eligazítás biztonsági szempontból. Ez volt az első hely, ahol bomba támadást is megemlítették. Piros riasztásnál túz van, mindenki szaladjon a pálya felé, kék riasztásnál összedőlt a sátor ha nem rád szaladj ki, fekete riasztásnál bomba.

A pályától körülbelűl 50 méterre voltunk, az éttermünkben 35 asztal, üvegfalak, elötte kis terasz ahonnan jól be lehetett látni az elöttünk lévő pálya szakaszt. Az étteremben még 3 plazma tévé, hogy le ne maradjak semmiről, de még biztos ami biztos volt egy óriás kiveító a pálya közepén is :D

DSC_00454

DSC_00455

DSC_00456

Reggeliztetés, mikor távolról meghallom a hangot. A Formula BMW széria autói álltal fel a rajtra. A hátam borsódzott a hangtól, a látványtól. Nagyon jó volt!

Később lement még egy GP2-s futam is, az eső hol eleredt, hogy csak csöpödött, csúszkáltak ki-be az autók a pályán. Egyszer épp "véletlenül" a teraszon ténferengtem, amikor az elöttünk lévő egyenest követő lassítónál egy előzést láttam. Úgy felkurjantottam izgalmamban, hogy még a vendégek is megnéztek :D

Közben egész délelött folyamatosan szálltak le a helikopterek a pálya belső részén kialakított helikopter parkolóba. Komolyan mondom ha 150 helikopter, akkor egy sem! Hihetetlen volt látni, hogy ahogy az autók parkolnak, úgy sorakoznak a helikopterek is. Ha jött egy új, nagyon alacsonyan kb 5-10 méterre a földtől közelítette meg a parkoló helyét, a seggét befordította és lerakta a gépet.

Az egy órás rajthoz közeledve nőt a feszültség a konyhás backstage-ben is már midnenki a futamról beszélt. Hogy esni fog, hogy eleve vizes a pálya, na de Hamilton itthon van, tudja ő, ő fog nyerni :D

A kitelepült konyhából a hátső rész, hömpölgyő tömeg.

DSC_00453

Na aztán szednem kellett le az egyik asztalt, de órára nézve úgy döntöttem, hogy ez most várhat. Egy óra elött voltunk 2 perccel. Úgy helyezkedtem, hogy a kivetítőn lássam a rajtot, majd kisurranjak a teraszra. Sikerült a terv :D (rejtett kamerás felvétel következik)

Félelmetesen jó volt, nagyon éveztem!

A verseny lement rendben, természetesen nagyon örültek Hamilton győzelmének. Én is. Teáztatás, közben öreg autók versenye ment még levezetésnek, majd rögtön átkapcsoltak a tvk Wimbledonra. Úgy ahogy mindent láttam a futtamból :D

Futam végétől olyan este 7-ig egyhuzamban szálltak fel a helikopterek! Percenként 2-3. Hihetetlen.

5-kor végeztünk a melóval, már csendesedett Silverstone.

DSC_00457

Majd vártunk a buszra ... 7-kor jött meg ... De elötte kerestük minden parkolóban, félig körbe is jártuk a pályát emiatt.

DSC_00461

A felszólgálók gyöngyszemei (Egy srác felkiállt egy órás várakozás után: I am a fucking waiter, but its too much :)

DSC_00464

Szóval megjött a busz, 7 óra után el is indultunk vissza Londonba.

DSC_00466

3 óra volt hazafele az út, a Silverstonból hazatartó sokaság okozta dugó miatt.

DSC_00470

DSC_00471

 

 

Irgalmatlan jó volt, nem is fáradtam el, pedig talpon voltam 20 órát legalább. Olyan mintha kirándultam volna egyet. Mostmár azon a véleményen vagyok, hogy helyszínről igazi a Forma 1!

Jövőre Silverston, vagy Hungaroring :D

 

DSC_00460

Nincsenek megjegyzések: