2009. január 15., csütörtök

Americans

Múlt héten volt a hotelben pár amerikai, hihetetlen mentalitása volt mindkettőnek akivel én találkoztam.

Az egyik egy céges konferencián vett részt. Az az egész nap baseball sapkát viselő bajszos, munkás bakancsos tipus. Reggelre ez a cég interkontinentális reggelit kért, zöldség, gyümölcs, szendvics, piritós meg ilyenek. Pakolgatom ki a kaját, arc berakja a kenyeret a piritóba, majd szinte azonnal kérdezi tőlem, hogy mi van, nem működik?

Mondom neki, dehogyisnem uram, csak kicsit várni kell. Erre a válasza, "nincs erre időm, Amerikában 2 perc alatt megvan a piritós, nem várok én 5 percet szaros angol piritósra", mindenki a környéken felhördült, majd emberünk morogva bement a konferencia terembe.

Nagyon kemény lekezelő, magabiztos stílusa volt. Nagyon csíptem az embert.

Aztán ebédidőben mentem be a szobába "refressel"-ni a szobát, benn volt emberünk is, meg páran még, ott az asztalnál kajáltak. (arc kaja közben sem vette le sapkáját) Aztán társalgást kezdeményezett egy másik kollegájával.

- És hogy megy a foci? - kérdezi angol kollegáját

- Most szünetet tartunk, mert nagyon hideg van. - hangján érződött, hogy nem igazán akar belemenni ebbe a beszélgetésbe, talán sejtette mire akar kilyukadni emberünk.

- Szünetet? Ti nem fociztok hidegben?

Itt angol kollegája valamit magyarázott, hogy így meg úgy.

- Jaj, ne már. Mi mindíg játszunk amerikai futball-t! Nem számít semmi, csak játszhassunk! Mi sosem hagynunk ki edzést, csak mert az idő egy picit hűvös.

Istenigazából ahogy angolul mondta, az még most is visszacseng... Just 'cause the weather is little bit chilly...

Na a másik nap minibárokat töltöttem fel. ( bekopog, nem jön válasz bemegy, megnézi mi fogyott, majd feltőlti, ami hiányzik ) Erről jut eszembe, január elsején is én töltöttem fel őket, és több szobából kizavartak, mert másnaposan aludtak, nem hallották a kopogást, és nem is rakták ki a nezavarj táblát, én meg bementem és csak akkor riadtak fel ... akkor volt egy zuhanyból kilépett törülközős öregasszony is, meg egy épp a micsodáját eltakaró faszi is ...). Na szóval kopogok, bemegyek, erre előlép egy kormos faszi, rámnéz, mondom mit akarok, mondja csak csináld nyugodtan. Épp készülődött el, rám néz.

- Milyen idő van kinnt tesó?

- Hideg, uram.

- Ajjajj, szerinted a londoni csajok szeretik ezt a pulovert? Próbálok angolosnak öltözni.

- Szerintem jó lesz. Csak ne a SOHO-be menj.

- ÓÓÓ gyerünk már haver! Nem vagyok én buzi. Jól van, fasza! (All right, cool) Nem oda megyek. Hívnál egy kocsit?

Másnap reggelinél találkoztam vele, már távolról felismert és intett is köszönésként. Pont az én szeksönömben ült, így hát odamentem hozzá én is köszönni.

- Jó reggelt uram. Milyen volt az este?

- Jaj ne már! Ne hívjál úrnak. Hívjál tesónak! :D (Just call me brother)

És annak rendje és módja szerint le is öklöztünk. :D

- Tegnap felszedtem egy dögös szőkét. Semmit nem tudott...! Milyen az idő kinnt? Jó lesz ez a pulcsi?

- Kocsival mész, tesó?

- Haha. Ez jó. Itt van két font.

 

Sokkal másabb az amerikai angol akcentus! Nagyon bírom.

 

Na más. Titokban megsúgom, Bori írja már a posztot a tanításról, remélem jövőhétre meg is születik!

Tegnap pedig végignéztem egészen pontosan 118 képet a Staff Partyról, és már kezdtem elbizonytalanodni hogy ott voltam -e egyáltalán, mert semmi kép nem volt rólam. Aztán az utolsó felében találtam egyet, amin szereplek! Ez a kép a stabil oldaltartásomban örökít meg, amikor már csak a boros pohár volt az egyetlen dolog amibe kapaszkodni tudtam :D (Nem sokkal később indultam haza :)

 

staff

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

IGEN! IGEN! IGEN!
De rég láttam ilyen képet. :D
Ez az, amikor kicsimosoly, (kapaszkodónak) pohár kézben, a hát pedig enyhe C betűbe görbülve jelzi, hogy a test a vegetatív funkciókat üzemelteti, csökkentett módban. Ahogy Te is írtad itt jön lassan az a jelzés, hogy WARNING! Az aksik lemerültek! ALUDJ!!!!

:D:D:D

Köszönöm ezt a képet! Sok emléket filidéztél evvel. :D

BROTHER

Névtelen írta...

én is az amerikai akcentust beszélem inkább, sokkal közvetlenebb, bro. Eltudom képzelni amikor leöklözöl vele.. :D
a másik fajtán mindig csak röhögni tudok.