2009. január 22., csütörtök

Happy Birthday BigZ

Még nájtlend ródon ismertük meg egymást, mikor kiköltöztünk több mint egy éve. Ott ismertem meg Borit is, és Zsombort is. Hosszú - hosszú sorok voltak írva a közös élményeinkről ebben a posztban, szép időszak volt!

Annak rendje és módja szerint azóta ugye mindenki elköltözött már nájtiról, éli saját életét, de időről időre találkozni szoktunk. Ilyen volt ez a kedd este is, Zoli szülinapját ültük meg.

Munkahelyétől nem messze (kettő kapualjal arréb) van ilyenkor a találkozó hely a Fritzroy (asszem így írják :D) pubban, amiről az éjszaka folyamán kiderült, hogy régen írói klub álcába bújtatott kocsma volt, és Orwell is ott sörözött.

Ahogy szokott lenni ketten bedobtunk pár korsó sört, utánna érkezett Bori, majd a többiek.

DSC_01138

Bori, Ancika és Zsombor, Márti és Zoli, Norbi

Később még befutott Zoli pár ismerőse, meghát Alfi! Zoli kormos haverja. Többek közt kitértünk arra, hogy ő miért zsidó, hogyis vannak bizonyos szokások, persze csak poén az egész.

DSC_01139

Pár Cider és Borsó laza :D

Na szóval jó volt megint együtt velük, szépek a közös emlékek :D

És ha elöző posztban bemutattuk Achmedet a halott teroistát, akkot most jöjjön Malvin a Szuperhős! DÁDÁDÁDÁÁÁÁÁÁ

 

Egyébként ma a hotelben ritka zűrzavaros nap volt, na de erről majd holnap. Dádádádááááááá ...

Nincsenek megjegyzések: